Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Ötvenöt településen okozott kárt a zivatar Borsod-Abaúj-Zemplénben

Kétszázszor vonultak ki viharkárokhoz a tűzoltók kedd reggelig Borsod-Abaúj-Zemplénben, a megyében 55 településen okozott kárt a hétfő esti zivatar - mondta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetőhelyettese

Szabó Péter kifejtette: a legtöbbször, 90 esetben fakidőlések miatt kértek tőlük segítséget, vízeltávolításhoz 35-ször hívták a tűzoltókat, 45 épület- és tetőkár keletkezett, és volt 30 olyan eset is, hogy amikorra kiértek, már megszűnt a probléma. Hozzátette: valamennyi tűzoltóság kint dolgozott a területen, a polgárvédelmi, katasztrófavédelmi szakemberek segítették a munkát.

Arról is beszámolt, hogy hat embernek kellett elhagynia az otthonát a megyében. Az egyik egy idős nő Nyékládházán, őt rokonok fogadták be, öt embernek pedig Szomolyán kellett kiköltöznie, őket a helyi sportklub öltözőjében szállásolták el. Mindkét ház állapotát statikus vizsgálja majd meg - közölte Szabó Péter.

Kitért arra, hogy a nagy mennyiségű eső miatt megáradt a Lator-patak a Borsod megyei Tardon, emiatt nyolcszáz homokzsákkal kellett "bevédeni" a helyi iskola épületét. Az ár öt utcát öntött el, itt 120 olyan ingatlan volt, ahol a víz már az udvaron hömpölygött. Cserépváralján is ugyanez a vízfolyás okozott gondot.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei területi igazgatósága korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy vízátfolyás miatt teljesen le kellett zárni a forgalom elől a 2622-es számú út egyik, Alsóvadász és Homrogd közötti szakaszát. A 3-as számú főút egyik szelvényében szintén vízátfolyás miatt teljes útzárat rendeltek el, a forgalmat Mezőkövesd belterületén a régi 3-as úton terelik.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×