Infostart.hu
eur:
385.3
usd:
331.99
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Hiába iszunk sokat, nem tudunk mindent a tejről

Sok a tejjel kapcsolatos tévhit a magyar lakosság körében annak ellenére, hogy évi 68,9 literes fogyasztásunkkal még mindig valóságos "tejnagyhatalomnak" számítunk - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet országos felméréséből.

"Nagyon sokféle kutatásunk van, ez az első, amely a tejjel kapcsolatos tévhitekre vonatkozik" - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Sánta Zoltán, a GfK Hungária Piackutató Intézet kutatásvezetője, aki elmondta, hogy 2010 áprilisában végezték a vizsgálatot 500 fős országos reprezentatív minta bevonásával. A felmérés célcsoportja a 15 évnél idősebb népesség volt.

A kutatásvezető kitért arra, hogy a viszonylag magas tejfogyasztás ellenére, amellyel például a magyar népesség megelőzi az osztrákokat és az olaszokat, az utóbbi időben lassú visszaszorulás tapasztalható. "Az elmúlt négy évben három százalékkal csökkent a tejfogyasztás" - emelte ki Sánta Zoltán.

A felmérés szerint a 15 évesnél idősebb magyar lakosság 84 százaléka hetente legalább egyszer fogyaszt tejet. A fogyasztásban azonban igen nagy a szóródás. A megkérdezetteknek mindössze 41 százaléka fogyaszt naponta tejet. A válaszadók 33 százaléka hetente többször iszik tejet, 10 százaléka hetente egyszer. A népesség nyolc százaléka havonta 1-2 alkalommal iszik tejet, 5 százaléka ennél ritkábban. A fennmaradó 4 százalék allergia vagy más betegség miatt nem ihat, illetve nem iszik tejet.

A hazai fogyasztók árérzékenyek, és korosztályi, iskolázottsági sajátosságok is megmutatkoznak. Az alkalmi fogyasztók között magasabb az idősebb, viszonylag alacsonyabb iskolai végzettségűek aránya. A rendszeres tejfogyasztók körében - ide sorolják a legalább heti egy alkalommal tejet fogyasztókat - felülreprezentáltak a nők, a gyermekes családok, a szellemi foglalkozásúak, a budapestiek és a nagyvárosiak.

A fogyasztás mértéke mellett a magyar népesség tejfogyasztással kapcsolatos tájékozottságát is vizsgálták. A gyakori fogyasztók viszonylag tájékozottabbnak bizonyultak.

"Vannak olyan témák, amelyekben viszonylag tájékozottak a magyar fogyasztók. Ilyenek például, hogy egészséges a tejfogyasztás, hogy nem tartalmaz egészségtelen zsírokat, hogy érdemes hőkezelni fogyasztás előtt. Emellett azonban vannak olyan kérdések, amelyekben bizonytalanabb a lakosság: például abban, hogy magas, vagy alacsony-e a tej kalóriatartalma. E kérdésben három részre oszlott a válaszadók véleménye: nagyjából a megkérdezettek harmada vélte, hogy magas a kalóriatartalma, harmada szerint kevés, s ugyanennyi a bizonytalanok száma" - fogalmazott Sánta Zoltán.

Miháldy Kinga, az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetének dietetikusa a tévhitekről beszélve, kiemelte: a lakosság 47 százaléka véli, hogy a pasztőrözés és UHT (ultramagas hőmérsékleten történő) kezelés során elvesznek a tejből fontos tápanyagok. Ezzel szemben a tejet fehérjetartalma és ásványi anyagai, valamint a D-vitamin miatt fogyasztjuk. Ezek a komponensek a hőkezelések során gyakorlatilag változatlan maradnak, a tápanyagnak pedig legfeljebb 10 százaléka vész el.

A megkérdezettek 82 százaléka véli a legegészségesebbnek a házi, kimért tejet. Ezzel szemben a házi, kimért tej az egészségre káros mikroorganizmusokat, például Mycobacterium tuberculosist, azaz a tébécé kórokozóját tartalmazhatja. Jelenléte az adott állatállomány egészségi állapotán és a feldolgozás helyszínén múlik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×