Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Ismeretlen helyre szállították át Roman Polanskit

Ismeretlen helyre szállították át csütörtökön Zürich közeli börtönéből Roman Polanskit, a lépésre biztonsági megfontolásból került sor.

A Winterthurból történő átszállítást Polanski személyes védelmének biztosítása is indokolta - közölte az alpesi ország igazságügyi minisztériumának szóvivője. Folco Galli nem árulta el a rendező pontos tartózkodási helyét. Előző nap a szóvivő azt közölte, hogy a rendezőt péntek délután viszik át gstaadi nyaralójába.

A mai lépés "alapjában véve semmin sem változtat" - mondta Galli. "Holnap sor kerül az átszállításra" - erősítette meg.

A 76 éves Roman Polanski mindaddig házi őrizetben marad, míg a svájci hatóságok eldöntik, eleget tegyenek-e az amerikai kiadatási kérelemnek. Addig is a direktornak elektronikus megfigyelőként szolgáló karkötőt kell viselnie, és nem hagyhatja el házát.

A Kínai negyed, a Rosemary gyermeke és A zongorista című filmek rendezőjét szeptember 26-án vették őrizetbe Zürichben, ahová azért érkezett, hogy életműdíjat vegyen át egy filmfesztiválon.

Roman Polanski ellen évtizedek óta elfogatóparancs van érvényben. A vádak szerint a rendező szexuális kapcsolatot létesített egy 13 éves lánnyal, előirányzott büntetését azonban nem töltötte le, és megszökött az ítélethirdetés előtt. A művész érvei szerint ugyanakkor az ellene folyó ügyet eljárási hibák miatt meg kellene szüntetni.

Polanski lengyel és francia állampolgársággal is rendelkezik, az Egyesült Államokba 1978 óta nem tért vissza.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×