Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A karrier betegít? - Tesztelje magát, nincs-e veszélyben!

Workalcoholism - így is nevezik a munkamániát, amely nevének megfelelően komoly betegséget takar. Az ebben szenvedők szinte észrevétlenül csúsznak bele egy olyan állapotba, amelyben az öröm és az önigazolás egyetlen forrása a munka, amely szinte minden mást kiszorít az életből. A következmények pedig nem csak lelki, de testi problémákban is jelentkeznek - figyelmeztet a szakértő a Lelki Egészség Világnapja alkalmából.

Sokan magától értetődőnek tekintik, hogy a munkamánia korunk tipikus menedzser-betegsége, de érdekes adat, hogy az író Gustav Flaubert már 1852-ben jelentetett meg megfigyeléseket a túlzottan munkájukba temetkező emberekről - emlékeztet Kocsi Anikó, az Oxygen Medical pszichoterapeutája annak apropóján, hogy október 10-én tartják a Lelki Egészség Világnapját.

Ferencz Sándor kutató 1919-ben írt például a vasárnapi neurózisról, amelynek okát a munka nélkül maradt ember céltalanságában kereste.

Mai értelemben a munkamánia leírása: olyan függőségi állapot, amelyben a munka drogként működik, az élet egyetlen értelmévé válik, ezáltal háttérbe szorítva a társas, szociális és családi kapcsolatokat. Ez pedig nyilvánvalóan az érzelmi kiüresedéshez, illetve akár összeroppanáshoz is vezethet, ha az érintett nem kér idejében segítséget.

Mikortól beszélünk betegségről?

Ma, amikor a közép- és felsővezetők 70-80 százaléka heti 60 órát is dolgozik, fontos elkülöníteni a kitartó munkát a munkamániától. A fő különbség talán abban áll, hogy a mániás egyáltalán nem élvezi a tevékenysége gyümölcsét, sőt, inkább folytonos rossz érzésekkel küzd, ráadásul a szabad idejét sem tudja örömszerző tevékenységekre fordítani.

Eleinte még csak azt tapasztalhatja a környezete, hogy az illető egyre több időt fordít a munkájára, kevesebb időt szánt viszont a barátaira, családjára. Később már nem is lehet ezt szóba hozni előtte, hiszen agresszívvé válik, ha akadályozzák a ténykedéseiben.

A következő fázisban a fordított hatékonyság jelentkezik, vagyis bár egyre többet vállal, egyre kevesebb feladatát tudja tökéletesen elvégezni. Végül eljut arra a szinte, amikor úgy érzi, teljesen kimerült, eljutott energiái határáig, számtalan fizikai tünetet észlel magán. Sajnos, a legtöbben már csak ilyenkor fordulnak orvoshoz, és elsősorban a fizikai tüneteik miatt.

Fizikai következmények lehetnek többek között:
- stressz kiváltotta tünetek;
- szenvedélybetegségek (italozás, dohányzás);
- gyomorfekély;
- szív- és érrendszeri betegségek.

Szakszerű segítség

Akik testi problémáikra keresnek gyógyírt, gyakran jutnak el belgyógyászhoz, kardiológushoz. Azok viszont, akik belátják, hogy esetleges pánikbetegségük, depressziójuk is kezelést igényel, fontos lépést tesznek meg azáltal, hogy felkeresnek egy lélekgyógyászt.

Fontos tudni, hogy egy ilyen típusú tünetegyüttesből nem könnyű kigyógyulni, de a visszaesések után sem szabad feladni. A fő feladat, hogy meg kell tanulni lassítani, nemet mondani és az élet más területeire is helyezni a hangsúlyt.

Akinek a személyiségébe kódolva van a megfelelni vágyás, az önigazolás kényszere, a munkamániát gyakran váltja egy másik, túlzásba vitt tevékenységre, például sportolásra. Az ilyen jellegű szenvedélybetegeknél beválhatnak a kommunikációra és hatékony konfliktuskezelésre irányuló családterápiák, esetlegesen gyógyszerszedés mellett. De mivel minden egyes eset mögött egyedi motívumok húzódnak meg, kizárólag a szakemberrel folytatott terápia vezethet tartósan eredményre.

Kérdőív

Válaszoljon az alábbi kérdésekre, hogy kiderítse, mennyire van veszélyben.

Szellemi, lelki tünetek

1. Meg tudja osztani a feladatait másokkal?
2. Jó érzéssel tölti el, ha befejezett egy feladatot?
3. Létezik olyan szabadidős tevékenység, amellyel örömmel foglalkozik?
4. Mesél a családjának a dolgairól?
5. Képes rá, hogy egyszerre csak egy dologra koncentráljon kitartóan?

Ha kérdések zömére a válasz: nem, akkor érdemes végiggondolnia, valóban sikerült-e megtalálnia a munka és a magánélet közt. Amennyiben gondjai vannak e téren, keressen fel egy szakembert!

Fizikai tünetek

1. Gyakran küzd fejfájással, esetleg hasgörccsel?
2. Éjjel nem tud aludni, nappal pedig fáradt és nyugtalan?
3. Tapasztalt már légszomjat vagy mellkasi fájdalmat?
4. Jelen van-e az életében az allergia, az emésztési zavarokkal, esetleg tic (akaratlan idegrángás)?
5. Hajlamos a feledékenységre, és egyre nehezebben összpontosít?

Amennyiben a kérdésekre nagyrészt "igen"-nel válaszolt, ajánlatos pszichológushoz, pszichoterapeutához fordulnia, hiszen Önnél már fizikai szinten is jelentkezik a lelki probléma.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×