Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.42
bux:
148307.14
2026. szeptember 4. péntek Rozália

Három évig is tünetmentes lehet a mellrák

Az emlőrák évente közel 2.500 nő életét követeli Magyarországon, és ennek oka jórészt abban keresendő, hogy többségüknél már csak előrehaladott stádiumban ismerik fel a betegséget, amely akár három évig is lehet tünetmentes. Holott a korai felismerés és kezelés az eredményes kezelés legfőbb záloga.

Az emlődaganatok szűréséről nem lehet elég sokat beszélni, hiszen ez a fajta betegség akár három évig is lehet tünetmentes. Ez az úgynevezett preklinikai szakasz, amikor azonban szűrővizsgálatokkal már kimutatható a daganat, hiszen fény derülhet például egy rejtett vérzésre vagy jellegzetes röntgenárnyékra - hangsúlyozza Szabó Andrea, az Oxygen Medical ultrahang diagnosztája annak kapcsán, hogy október 4-én tartják a "Séta a mellrák ellen" nevű rendezvényt.

A legtöbben azonban csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor már tünetek és panaszok is jelentkeznek, és csökken az esély az áttétek kiküszöbölésére.

A ma használatos szűrések három pillérre épülnek, ezek közül az első az önvizsgálat, amely azonban nem helyettesíti a szűrést, a szakorvosi, esetleg mammográfiás vizsgálatot.

Tény ugyanakkor, hogy az önvizsgálatot rendszeresen végzők között kevesebb előrehaladott rák fordul elő, mint az ezt elhanyagolók esetében. Az önvizsgálatot a menstruáció utáni napokban érdemes elvégezni egy jól megvilágított helyiségben, a tükör előtt.

Az emlők alakját, nagyságát, a mellbimbók állapotát és az emlő bőrét szükséges megvizsgálni leengedett és felemelt karral is. Három ujjal ajánlatos végigtapogatni a melleket, körkörös mozdulatokkal, a hónalj árkában is.

A szűrés másik formája a szakorvosi tapintásos vizsgálat. Ez ugyan növeli a szűrővizsgálat eredményességét, a kicsi és ezért észrevétlenül maradt daganat azonban az emlőben tovább növekedhet, ezért gyanú esetén feltétlenül szükséges a mammográfia vagy az ultrahangos diagnózis - még akkor is, ha semmi sem tapintható.

A harmadik módszer, az emlők lágyrészének röntgenvizsgálata (mammográfia) - kiegészítve az emlők fizikális vizsgálatával - képes kimutatni akár öt milliméteres átmérőjű korai rákot is. Nem árt tudni, hogy a tíz milliméternél nem nagyobb átmérőjű daganatos gócok mellett is lehetnek már helyi áttétek.

Az ultrahangot a mammográfiás szűrést kiegészítő vizsgálatként alkalmazzák. Magyarországon és az Európai Unióban az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) ajánlásait fogadják el mértékadónak, mely szerint a mammográfia 45-65 éves kor között kétévenként indokolt. 2001 őszén indul el Magyarországon az a rákszűrő program, melynek keretében a 45 és 60 év közötti nők névre szóló értesítést kapnak a rákszűrés esedékességéről.

Ultrahangos szűréssel a korai felismeréséért

Mivel a mammográfiai szűrés hivatalosan 45 év felett indokolt, hasznos arról tudnunk, hogy az ultrahang-diagnosztika akkor is rendelkezésre áll, ha ez alatt a kor alatt vagyunk, ám veszélyeztetettnek érezzük magunkat. Feltétlenül ügyelnünk kell az egészségünkre, ha a családban fordult már elő emlődaganat, ha más típusú daganatos megbetegedésben már érintettek voltunk, ha egészségtelen életmódot folytatunk, elsősorban dohányzunk, illetve, ha bármiféle gyanús jelet tapintunk vagy észlelünk a mellünkben.

Az ultrahangos emlőszűrés során az emlők állományát és a hónaljárok képleteit monitorozzuk - beszél a vizsgálatról Szabó Andrea. Rendszerint daganatot, cisztákat, tályogokat keres az orvos, de a daganatos betegségek nyirokcsomó-áttétei is kimutathatók ultrahanggal.

Feltétlenül forduljon orvoshoz, ha az alábbi tüneteket tapasztalja magán:
- az emlő alakja torzul;
- az emlő bőrén ismeretlen eredetű, nem gyógyuló seb jelentkezik;
- az emlő vagy a bimbó bőre behúzódik;
- a mellbimbó megduzzad, kipirosodik, viszket;
- az emlő véresen váladékozik;
- addig ismeretlen csomót tapint.

Címlapról ajánljuk
A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

A rollerektől a zebrákig: fontos közlekedési változások Szlovákiában

Szeptember elsejétől szigorodtak és lényegesen átalakultak a közúti közlekedés szabályai Szlovákiában. A belügyminisztérium előterjesztése nyomán hatályba lépett törvénymódosítások a járművezetőket, a kisméretű elektromos eszközöket használókat, valamint a gyalogosokat egyaránt érintik, a jogalkotó célja pedig a közlekedés biztonságosabbá és logikusabbá tétele volt.

Megszűnhetnek a trafikkoncessziók, kötelező orvoskamarai tagság, béremelés a szociális szférában, „három csapás” az akkugyáraknak

Két hét múlva várhatóan eltörlik a koncessziók jelenlegi rendszerét. Három elv mentén alakítják át a hulladékgazdálkodást, miután a kormány 90 milliárd forintnyi büntetést kell, hogy fizessen az EU-nak a Mohu mulasztásai után – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a kormányzati tájékoztatón.
Amerika sem akart kimaradni a jóból

Amerika sem akart kimaradni a jóból

Jellemzően emelkedtek az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, miután a globális kötvényhozamok csökkenése és az olajárak stabilizálódása javította a befektetői hangulatot. Európában is többnyire emlekedést láthatunk és Amerikában is emelkednek a tőzsdék, miután esni kezdtek a kötvényhozamok, azt követően, hogy a piacok ismét elkezdték kiárazni a szeptemberi kamatemelés esélyét. Eközben viszont a piaci szereplők  már a pénteken érkező amerikai munkaerőpiaci jelentésre is figyelnek, amely további fontos jelzést adhat a Fed várható kamatpályájáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×