Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Könnyebben szoknak le a kábítószerről a fiatalok

Kevésbé viselik meg a kábítószer-elvonási tünetek a fiatalokat - legalábbis a patkányoknál, derült ki egy amerikai kutatásból.

A Georgiai Állami Egyetem kutatói Kyle Frantz vezetésével vizsgálták, melyik patkány korosztályt hogyan lehet leszoktatni a kábítószerről. Kiderült, hogy a fiatalabb állatok bizonyos idejű absztinencia után nem vágytak annyira a kábítószerre, mint az idősebbek. Ráadásul náluk enyhébben jelentkeztek az elvonási tünetek is.

Az eredmény azért érdekes, mert azt sugallja, hogy a fiatal állatok nem annyira sérülékenyek és sebezhetőek, mint a felnőttek - hangsúlyozta a vezető kutató.

A patkányokat először rászoktatták a kábítószerre, amelyet az állatok maguk adagolhattak egy kar segítségével, miközben mindezt fény- és hangeffektusok kísérték. Majd megvonták tőlük a kábítószert, és azt figyelték, abbahagyják-e a kar nyomkodását, és kiderült, hogy a fiatal példányok adták fel előbb a fölösleges erőlködést.

Frantz szerint ez azt jelenti, hogy bármit is tesz az ember tinédzser korában, a lényeg, hogy felnőttkorában is megtartja-e káros szokásait.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×