Infostart.hu
eur:
362.67
usd:
322.64
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Ha rendszeresen úszik, a csokit fogja kívánni

Egy kiadós kocogás után gyümölcsre vágyunk, a rendszeresen úszók azonban inkább sütire éheznek - legalábbis ez derül ki egy kutatásból, amely azt vizsgálta, szervezetünk miként reagál a különböző fajta testedzésre.

Bár az intenzív testedzés nem növeli az étvágyat, a testmozgás után elkezdhetünk sóvárogni bizonyos ételek után - derült ki a Loughborough-i Egyetem kutatásából.

Dr. David Stensel vezető sportszakértő elmondta: néhány sportoló (mint például a futók) nem éreznek éhséget sportolás után, mert az intenzív testedzés elfojtja az étvágyat stimuláló grelin nevű hormont. Mindez azt jelenti, hogy azok a kalóriák, amelyeket eléget a sportoló, nem jönnek vissza rögtön.

A brit szakértő elmondta: azok, akik aggódnak, hogy a rendszeres testmozgás miatt túl sok súlyt vesztenek, inkább ússzanak, mert az úszás után általában zsírosabb ételeket, mint például süteményt vagy csokit kíván meg a szervezet, de alkalmas a súlyzózás is, ami után pedig a krumplis és a tésztás ételek után kezdünk el sóvárogni.

A szakértő azt javasolja, ha valaki fogyni akar, akkor inkább fusson, így sok lédús ételt kíván meg, amely csökkenti a testhőmérsékletet és nem jönnek vissza a kilók.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy ha kocogunk, az elégetett kalóriákat nem vesszük fel újra olyan gyorsan. "Ha valaki kilencven percet fut, akkor azzal nagyjából 1300 kalóriát éget el, de az elkövetkező 24 órában nem növeli túlzottan az ételbevitelt. Mindez azt jelenti, hogy a rengeteg kalória elégetése után nem leszünk sokkal éhesebbek, mint amilyenek vagyunk kocogás előtt" - tette hozzá Dr. David Stensel.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×