eur:
401.58
usd:
364.11
bux:
0
2024. október 4. péntek Ferenc

Tucatnyinál többen haltak meg Botoxtól

Négy gyerek is van a Botox 16 áldozata között; valamennyiük halála összefüggésbe hozható az izomlazító méreganyaggal, amelynek szépészeti alkalmazása egyre terjed a 18 éven aluliak között is.

Egyre népszerűbb a Botox-kezelés, holott egyáltalán nem veszélytelen: 16-an már belehaltak, további 87 embert pedig kórházban kellett ápolni a ránctalanító injekció után.

Az egyik amerikai fogyasztóvédelmi szervezet ezért azt követeli, hogy az injekció és a hasonló összetételű, nyakfájdalomra adott gyógyszer csomagolásán tüntessék fel a figyelmeztetést, hogy az alkalmazása halálos kimenetelű lehet.

Az izomlazítót kis mennyiségben injekciózzak az arcba a ráncok kisimítására. Kórházi kezelések során is használják a szert agyvérzéses betegeknél, illetve túl erős izzadás esetén. Nagy-Britanniában tavaly több mint 55 ezer adagot adtak be.

A Public Citizen nevű amerikai fogyasztóvédelmi csoportot komolyan aggasztja a Botox terjedése, ezért eddig már 180 jelentést nyújtott be az élelmiszer- és gyógyszerengedélyezési hivatalnak (FDA), követelve a figyelmeztetést a szer káros mellékhatásaira.

A csoport nem csak a halálos esetek miatt aggódik; arra is felhívta a figyelmet, hogy mellékhatásként izomgyengeség és nyelési problémák is kialakulhatnak. Emellett előfordulhat a száj kiszáradása, légzési nehézségek, a beszédkészség romlása, valamint a szemhéj izmainak renyhesége is.

A Botox gyártója és a plasztikai sebészek azonban úgy vélik: eddig is figyelmeztettek a veszélyekre, és ha megfelelően használják, akkor a szer biztonságos.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér
Péntek reggel

Orbán Viktor: cél, hogy 2-3 éven belül 1 millió forint legyen az átlagbér

A miniszterelnök péntek reggel terjedelmes interjút adott. Szerinte óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, ezért építik fel a gazdasági semlegesség politikáját. Az igazi fegyver az infláció ellen a magasabb bér, de hogy mekkorát bírnak el a gazdaság szereplői, azt nem a kormány határozza el. A politikát tekintve pedig nem szabad elcsábulni szerinte, "elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk".

Kevés polgármesterrel, sok kérdőjellel kezdi munkáját a Fővárosi Közgyűlés

Péntek délelőtt tíz órától tartja alakuló ülését az új Fővárosi Közgyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester egyelőre nem jelöl helyetteseket, illetve a szervezeti és működési szabályzat módosításának sincs biztos többsége. Az új testülettel kapcsolatos legfontosabb és legérdekesebb tudnivalókról az InfoRádió készített összeállítást.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.04. péntek, 18:00
Dezső Tamás
a Migrációkutató Intézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×