Infostart.hu
eur:
384.92
usd:
331.78
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Harminc évvel a verés után követel kártérítést a kaszkadőrlegendától

Ismét bepereli, ezúttal a pénteken elhunyt Evel Knievel örököseit egy író, akit a kaszkadőrlegenda éppen harminc éve vert meg, mert sértőnek találta a róla írott könyvét.

A 76 éves Shelly Saltmannak a bíróság egyszer már megítélt 12,75 millió dolláros kártérítést, Evel Knievelnek pedig hat hónapos börtönbüntetést, mert a motoros kaszkadőrség ikonja eltörte a férfi karját 1977 szeptemberében egy alumínium baseballütővel.

Knievelt az dühítette fel, hogy az író azt állította róla: "alkoholista, gyógyszerfüggő, antiszemita és erkölcstelen".

Saltman azonban azt állítja, hogy nem kapott egy fillért sem, a kártérítés összege pedig az elmúlt három évtizedben a kamatos kamatokkal együtt százmillió dollárnál is nagyobb összegre hízott. "Megérdemlem ezt a pénzt amiatt, amit tett velem és a családommal" - jelentette ki az idős úr, akinek eleinte nem volt semmi baja Knievellel, sőt: 1974-ben, amikor a kaszkadőr megpróbált egy rakétahajtású motorkerékpárral átugratni a Snake folyó kanyonján, ő volt a produkció egyik szervezője.

Később könyvet is írt Knievelről - ebből lett a baj. Saltman pedig még ma is azt állítja: pontos képet festett benne arról a férfiról, akiért rajongott. "Mindig sajnáltam Evelt; hülyeséget csinált, és ez tönkretette a karrierjét."

Knievel 69 éves korában hunyt el pénteken, hosszas betegség után; jó ideje cukor- és tüdőbetegségben szenvedett. A motoros világ legendája volt, aki vakmerő mutatványai során majdnem negyvenszer törte csontját; 1980-ban vonult vissza, örökségét a fia, Robbie folytatja.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×