Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bush-t támadják a megerőszakolt nő megkorbácsolása miatt

Az amerikai előválasztási kampányban is téma lett annak a szaúd-arábiai nőnek az ügye, akit hét férfi megerőszakolt, de kétszáz korbácsütésre és féléves börtönbüntetésre ítélték, mert az eset előtt egy idegen férfival utazott.

A Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton felháborítónak nevezte a szaúdi legfelsőbb bíróság döntését, és George Bush elnököt bírálta, amiért nem tiltakozott Rijádnál a döntés miatt.

"Sürgetem Bush elnököt, hogy hívja fel Abdullah királyt, és kérje meg: vonják vissza az ítéletet és ejtsenek minden vádat a lánnyal szemben" - jelentette ki Hillary Clinton.

Megsértette az előírásokat

A tizenkilenc éves, az iszlám síita irányzatát követő lány tavaly egy férfi évfolyamtársától kérte vissza egy képét. Ketten voltak az autóban, amikor két férfi beugrott az autóba, és egy elhagyatott helyre vitték őket az ország keleti részén. Ott a lányt hét férfi erőszakolta meg, közülük hárman a diáktársát is.

Az ügyben eljáró bíróság a nőt először kilencven korbácsütésre, az elkövetőket pedig tíz hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztésre ítélte. A fiatal nő bűne az volt, hogy az autóban egyedül tartózkodott nem családtag férfi ismerősével, ami az iszlám vallási törvények értelmében tilos.

Múlt héten a szaúdi legfelsőbb bíróság szigorította a büntetést: a nőt kétszáz korbácsütésre és féléves börtönre, az elkövetőket kettő-kilenc éves börtönbüntetésre ítélte.

A döntés Szaúd-Arábia irányába ritkán megnyilvánuló amerikai kritikát váltott ki, a külügyminisztérium szóvivője azonban viszonylag enyhén fogalmazott: "az ilyesmit az emberek eléggé megdöbbentőnek fogják találni".

"Arcátlan kritika"

Az áldozat elítélése még nem minden: a nő ügyvédje ellen fegyelmi vizsgálatot kezdeményeztek, és megtiltották részvételét az eljárás további részében, arra hivatkozva, hogy a médiának nyilatkozott az ügyről.

"Az Igazságügyi Minisztérium üdvözli a konstruktív kritikát. A rendszer megengedi a fellebbezést, a média bevonása nélkül" - fogalmazott a tárca közleményében.

A minisztérium bírálta a sajtót, amiért nem tette világossá, hogy a legutóbbi ítéletet három, nem pedig egy bíró hozta, valamint megismételte, hogy a nő elleni vádak beigazolódtak.

A közlemény ismét felsorolta a nő ügyvédje ellen felhozott bírói vádakat, hangsúlyozva: a jogász sértőn beszélt a bírósági rendszerről, valamint megkérdőjelezte a törvényeket és előírásokat.

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×