Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
326.72
bux:
143189.13
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: Pexels.com

Fontos nyom kerülhetett elő a Skóciában eltűnt ikerpár ügyében

Egy jogász magánnyomozásba kezdett, mert nem hagyta nyugodni az eltűnt ikrek ügye. Most úgy véli, jelentős bizonyítékra lelt a Dee folyó partján.

Ugyan a skót rendőrség hivatalosan balesetként kezeli a Huszti ikrek halálának ügyét, egy korábbi vizsgálótiszt magánnyomozásba kezdett, s nemrégiben igen különös nyomra bukkant - írja a Blikk.

A férfi többször is bejárta már az útvonalat, ahol a vizsgálatok szerint a testvérpár végigment. A folyó melletti ösvényen, több életmentő mellényt is elhelyeztek. Az egyik ilyen mellény tartó állvány mellett azonban találtak egy mobiltelefont.

A készüléket részben rozsda borította, az akkumulátorát kiszedték, a kijelzője és a kamerája pedig betört. Rossz állapota miatt nem lehetett meghatározni a pontos típusát, egyedül annyit, hogy nem egy iPhone volt. A férfi azonnal értesítette a rendőrséget és átadta a szerinte bizonyítékként kezelendő eszközt.

A lapnak elmondta, sikerült kapcsolatba lépnie az ikrek egyik ismerősével, aki szerint az egyik áldozatnak androidos telefonja volt. A férfi elképzelhetőnek tartja, hogy azt a készüléket találták meg, amelyről a két nővér SMS-t küldött a főbérlőjüknek, amiben értesítették, hogy elhagyják az albérletüket.

A nővérek édesapja még februárban elárulta, úgy sejti, hogy az SMS-t már nem ők küldték, hanem az elrablójuk.

Címlapról ajánljuk
„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

„Mini diktátor”, „az első gyanúsított”, „ÁVH” – reakciók Magyar Péter felszólalására

A Mi Hazánk vezérszónoka szerint nem ők, hanem a Tisza Párt akadályozza, hogy bizottsági üléseken Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet meghallgassák, A KDNP-s frakcióvezető a hétvégén több Magyar Péterrel is találkozott, a fideszes szónok pedig adónövekedést és munkanélküliséget jósol.

Cseh választások után: nem egészen erre számíthatott Andrej Babis

Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint stabilizálta magát a cseh kormánypárt a hétvégi kettős választáson. A közelgő második forduló után tisztul még a kép, de az már most látszik, hogy az ellenzéken belül komoly átrendeződés körvonalazódik. Mészáros Andor mondta el a részleteket.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

Megszólalt a hitelminősítő Magyarországról: a költségvetés a legnagyobb kockázat

A Fitch Ratings BBB besorolás mellett negatív kilátással tartja nyilván Magyarországot, friss anyagában a hitelminősítő kiemeli, hogy a 2026. áprilisi választásokhoz kapcsolódó, a vártnál jóval nagyobb állami költekezés komoly kockázatot jelent. A hitelminősítő szerint a költségvetési hiány idén a GDP 7,3 százalékára ugorhat, és 2028-ban is 5,8 százalékon maradhat. Az államadósság így 2028-ra a GDP 78,1 százalékára emelkedhet, miközben a gazdasági növekedés továbbra is visszafogott. Kedvező fejleményként értékeli a Fitch a gyors dezinflációt és az erősödő forintot. Ha azonban nem indul meg hiteles költségvetési kiigazítás, és az adósság tovább nő, az ország leminősítése is fenyegethet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×