Infostart.hu
eur:
355.83
usd:
308.02
bux:
132266.39
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
A rendőrség felvétele
Nyitókép: A rendőrség felvétele

Szomorú eseményt jelentettek be Till Tamásról

A héten temetik el a 2000. májusában meggyilkolt 11 éves bajai kisfiút, Till Tamást.

A 2000-ben eltűnt a 11 éves Till Tamás drámájáról az Infostarton is beszámoltunk miután 24 évvel később megtalálták a kisfiút. Erről a rendőrség augusztus 1-én tartott tájékoztatót. Akkor azt közölték, hogy egy Baja melletti tanyán, az ottani fészer betonalapjában találták meg - akkor még csak vélhetően - Till Tamás földi maradványait.

Az ingatlan egy bajai esztergályos vállalkozóé volt, a rendőrség pedig arról is beszélt, hogy a holttestének elrejtésében a bajai nevelőotthon egyik fiatalja segített. Az érintetteket nem tudták kihallgatni a rendőrök hiszen mindketten öngyilkosok lettek.

A baon.hu felidézi, hogy a szeptemberben véget ért szakértői vizsgálat megállapította, hogy a 24 éve eltűnt 11 éves bajai kisfiú, Till Tamás nejlonba tekert földi maradványai kerültek elő egy bajai fészer betonalapjából. A gyermek erőszakos úton vesztette életét, a rendőrség emberölés bűntettében nyomoz ismeretlen tettes után.

Till Tamást a héten helyezik immár végső nyughelyére - írta még a megyei lap.

Címlapról ajánljuk
Mik meg nem történnek! Egy kutya kihúzta a bokor aljáról a vb-trófeát
vb-sztorik

Mik meg nem történnek! Egy kutya kihúzta a bokor aljáról a vb-trófeát

A csütörtökön kezdődő észak- és közép-amerikai labdarúgó-világbajnokság előtt az Infostart felidéz néhány különleges epizódot a tornák történetéből. Nem elsősorban olyanokat, amelyek az eredményekhez, a pályán történt eseményekhez kapcsolódnak, inkább olyanokat, amelyek mégis jellemzőek és emlékezetesek. Ezúttal 1966 a téma, az angolok eddigi egyetlen aranyérmét hozó futball-vb, amely után kis híján nem tudták átvenni a Rimet-kupát.

Pénteken érvénybe lép a migrációs paktum – Nemcsak Magyarország görget maga előtt tartozásokat

Nemcsak a fizikai infrastruktúra kialakítása okoz gondokat több uniós tagországnak, hanem a jogi átültetés kapcsán is jelentkeznek bizonyos gondok – mondta az InfoRádióban a Migrációkutató Intézet igazgatója az Európai Unió Migrációs és Menekültügyi Paktumáról. Marsai Viktor figyelmeztetett: ha a magyar kormány nem lesz hajlandó végrehajtani a paktum kötelezően előírt intézkedéseit, akkor a napi egymillió eurós bírság továbbra is „ketyegni fog”, sőt akár még kötelezettségszegési eljárás is indulhat Magyarországgal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×