Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.24
bux:
149611.56
2026. augusztus 12. szerda Klára
Nyitókép: Police.hu

Bűnügyi felügyelet ide vagy oda, ismét beszállt a drogüzletbe

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt öt férfival szemben jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme és emellett közülük kettő ellen gyógyszerhamisítás bűntette miatt is.

A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta, hogy az öt férfi 2021 tavaszáig hónapokon keresztül kábítószerrel kereskedett Budapesten.

Egy 48 éves férfi egy másik – szintén kábítószer-kereskedelem miatt folyamatban volt – büntetőügyben 2020 augusztusában letartóztatásból szabadulva bűnügyi felügyelet alá került, azonban ismét beszállt a drogüzletbe, és kokainnal kezdett kereskedni. Számára és egy 53 éves elkövető részére az ismerősük rendelkezésre bocsátott egy 21. kerületi asztalosműhelyt a továbbértékesítésre szánt kábítószer, illetve a hamis gyógyszerek tárolására – tették hozzá.

A 48 éves vádlott megbízott egy másik kereskedőt, hogy szerezzen neki kokaint, és ehhez 2021. május 31-én átadott neki egy gépkocsit egy bevásárlóközpont parkolójában.

A megbízott beszerezte a kábítószert és éppen átadta volna azt a gépkocsiba elrejtve, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek. Ezután a nyomozók az asztalosműhelyben és egyes terhelteknél is kutatást tartottak, amely során megtalálták a sokféle kábítószert és hamis gyógyszert.

A vádlottakkal szemben az ügyészség fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, valamint hármukkal szemben több tízmillió forint erejéig vagyonelkobzást is indítványoz – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×