Infostart.hu
eur:
362.99
usd:
314.74
bux:
150381.95
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: police.hu

Brutális megoldással zárult egy parkolási vita Pestlőrincen

Nem kellett volna elfoglalni a parkolóhelyet, még mindig lenne autója…

Január 10-én hajnali 2 óra körül tettek bejelentést a rendőrségre egy pestlőrinci utcán égő gépkocsiról, a katasztrófavédelem munkatársai az autó lángjait eloltották, a XVIII. kerületi rendőrkapitányság pedig gyújtogatás gyanúja miatt kezdett nyomozni az ügyben, és a szálak hamar egy másik autóshoz vezettek – írja a police.hu.

A sértett autótulajdonos a rendőrségnek elmondta, hogy a korábbi hetekben a szomszédos kerületben többször is volt összetűzése egy másik vezetővel, aki „méretesebb járművével” azt a parkolóhelyet preferálta volna, ahová ő állt be. A nyomozók ezután bizonyítékot találtak arra, hogy a másik sofőr a gyújtogatás időpontjában a helyszín közelében járt, azonosítása után január 15-én, a XIX. kerületi lakásán elfogták őt.

A 69 éves férfi beismerő vallomásában tettét a felgyújtott autó tulajdonosával hosszabb ideje fennálló konfliktusával indokolta, ennél bővebb magyarázatot azonban nem adott. A gyanúsítottat kihallgatását követően a XVIII. kerületi rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Energiakrízis: látványos fotókon a Dunába tervezett fenékküszöb és a bárkasüllyesztés

Energiakrízis: látványos fotókon a Dunába tervezett fenékküszöb és a bárkasüllyesztés

Mintegy 35 ezer köbméter kő felhasználásával, várhatóan nagyjából 30 nap alatt építik meg azt az ideiglenes, haváriahelyzetre méretezett fenékküszöböt a Dunán, amelynek feladata, hogy rendkívül alacsony vízállás esetén is biztosítható legyen a Paksi Atomerőmű üzembiztonságához szükséges vízszint. Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón részletesen bemutatta a műtárgy kialakítását, amelyet úgy terveztek meg, hogy az árvízlevezetést hosszabb távon se akadályozza, a hidrológiai helyzet rendeződése után pedig a nemzetközi hajóút is helyreállítható legyen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×