Infostart.hu
eur:
362.99
usd:
314.74
bux:
150381.95
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pixabay.com

Hiába álcázta tűzesetnek az emberölést

Egy jánoshalmi és egy kiskunfélegyházi tűzgyújtással elkövetett bűncselekményt derítettek fel a közelmúltban a kecskeméti nyomozók; az egyik esetben egy nyolc évvel ezelőtti, tűzesetnek álcázott emberölés nyomozását zárták le.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságon pénteken tartott sajtótájékoztatón Kovács Gábor alezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes elmondta: a tűz okozásával elkövetett bűncselekmények ritka, kriminalisztikai szempontból speciális ügycsoportnak számítanak.

Hangsúlyozta: sokakban él az a tévhit, hogy a tűz mindent felemészt, és alkalmas az elkövető tetteinek a leplezésére, a bűncselekmény bizonyítékainak megsemmisítésére, valamint a felelősség elkerülésére. A két ügy azonban bizonyítja, hogy ez nem feltétlenül van így.

A felderített ügyek egyike egy több mint nyolc éve, 2015. december 12-én, Jánoshalmán egy családi házban történt tűzeset, amiben egy ember életét vesztette. A másik bűncselekmény 2023. február 23-án, Kiskunfélegyházán történt. Az elkövető egy munkásszálló épületét gyújtotta fel, ez az eset emberi áldozatot nem követelt.

Police.hu
Police.hu

Bogdány Gyula alezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: a két ügyet egyrészt a módszerük kapcsolja össze, másrészt pedig az, hogy mindkettőnek a nyomozása a napokban fejeződik be.

A jánoshalmi esetről – amelyet utófelderítéssel tártak fel – elmondta: a tűzeset áldozata egy akkor 29 éves férfi, aki édesapja engedélyével, néhány hónappal a halálát megelőzően költözött a családi ház tetőtéri részébe. A férfinek nem volt munkája, és pszichiátriai betegségei miatt gyógyszereket szedett. Nem sokkal halála előtt ismerkedett meg a 2015 nyarán szabadult elkövetővel, aki szintén munkanélküli volt. A két férfi, ha találkozott, rendszerint különféle gyógyszereket szedett be, majd italozott.

A bűncselekmény napján a tetőtéri lakrészben élő férfi elhívta magához új barátját, mivel apja nem volt otthon. Órákon át tartó éjszakai italozásuk és beszélgetésük során vita alakult ki közöttük, össze is verekedtek, és az akkor 21 éves vendég úgy megütötte házigazdáját, hogy az összeesett, és mozdulatlanul feküdt a földön. Az elkövető, hogy eltüntesse a nyomait, úgy döntött, felgyújtja a lakrészt. Miután felcsaptak a lángok, néhány tárgyat magához véve távozott az ingatlanból.

A tüzet hajnalban észlelő szomszédok hívták ki a tűzoltókat, akik az oltási munkálatok közben találták meg az áldozat holttestét.

Az elkövető a következő napokban eladta a házból ellopott tárgyakat. Ez a tette kiderült, és – más, korábbi bűncselekmények miatt is – elítélték.

A lopás és a tüzeset összekapcsolása azonban csak később történt meg. Az addig összegyűjtött adatok újbóli kiértékelését követően 2021-ben újra kihallgatták a férfit, aki beismerte, hogy a lakrészben tüzet gyújtott, és azt követően lopta el a házból az értéktárgyakat. Beismerő vallomását alátámasztotta a tűzvizsgálati szakvélemény is, ami mind a tűz terjedését, mind a tűz keletkezésének helyét modellezni tudta. A nyomozást befejezték és vádemelési javaslattal átadták a vármegyei főügyészségnek.

Police.hu
Police.hu

Bogdány Gyula közlése szerint a másik eset során a cél nem emberölés, hanem „pusztító hatás kiváltása” volt. A kiskunfélegyházi ügyben az elkövető egy asztalosműhely felett kialakított, 18 fő befogadására alkalmas munkásszállón élt. A Kelet-Magyarországról származó, 34 éves férfi azonban kerülte a munkát, lakótársait folyton zaklatta, ezért nagyjából fél év után, 2023 februárjában munkáltatója és szállásadója felszólította, hogy költözzön el. Az eset napján mindössze ketten tartózkodtak a munkásszállón, egyiküket a munkáltató kérte meg, hogy tartsa szemmel az elküldött férfit.

Az elkövető – bár tudta, hogy mások is vannak a munkásszállón – bosszúvágyból hét helyen gyújtott tüzet, majd bőröndjével biciklijén távozott. A bent maradt férfiak egyike csak égési sérülések árán jutott ki az épületből, másikuknak pedig munkatársai segítettek lejutni az emeletről egy létra segítségével. A gyújtogató férfit később a helyi vasútállomáson fogták el.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató
percről percre

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartja heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Tartson velünk percről percre!
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Energiakrízis: látványos fotókon a Dunába tervezett fenékküszöb és a bárkasüllyesztés

Energiakrízis: látványos fotókon a Dunába tervezett fenékküszöb és a bárkasüllyesztés

Mintegy 35 ezer köbméter kő felhasználásával, várhatóan nagyjából 30 nap alatt építik meg azt az ideiglenes, haváriahelyzetre méretezett fenékküszöböt a Dunán, amelynek feladata, hogy rendkívül alacsony vízállás esetén is biztosítható legyen a Paksi Atomerőmű üzembiztonságához szükséges vízszint. Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón részletesen bemutatta a műtárgy kialakítását, amelyet úgy terveztek meg, hogy az árvízlevezetést hosszabb távon se akadályozza, a hidrológiai helyzet rendeződése után pedig a nemzetközi hajóút is helyreállítható legyen.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×