Infostart.hu
eur:
362.58
usd:
317.76
bux:
0
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Forrás: Facebbok/Árpa Attila

Jogerős ítélet született az egykori Nagy Ő drogkereskedelmi ügyében

Árpa Attila színész, producer, rendező, egykori Nagy Ő és társainak ügye öt éve húzódott, most pont került a végére.

A Fővárosi Főügyészség 2021 nyarán emelt vádat egy német állampolgárságú, de a magyar művész-érában huzamosabb ideje jelen lévő középkorú férfival és társaival szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt - áll a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.

A Fővárosi Törvényszék 2023 februárjában kihirdetett elsőfokú ítéletével a kokainnal és Extasyval üzletelő dílert jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 5 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A három – művészeti tevékenységet végző – bűntársa közül kettőt kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek és őket 1.5 millió forint, illetve 840 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, harmadik társukat pedig kábítószer birtoklás vétsége miatt megrovásban részesítette.

A megállapított ítéleti tényállás lényege szerint a színész-producer terhelt 2018 óta szervezett összejöveteleket lakásán, mely rendezvényekre vendégeivel – így bűntársaival is – kokaint szerzett be az azzal kereskedő terhelt társuktól,

majd a kábítószert művészi együttgondolkodásuk előmozdítására közösen elfogyasztották

- derül ki a közleményből.

Hasonlóan jártak el az elkövető művésztársai 2019. március 22-én is, amikor a kokain megvásárlását követően rendőri ellenőrzés alá vonták járművüket, és tőlük a rendező-forgatókönyvíró társuk lakására szervezett újabb összejövetelre szánt, mintegy 3 gramm kokaint lefoglalták.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a művészvilágba bejáratos kábítószerterjesztővel szemben súlyosabb tartamú szabadságvesztés és mellékbüntetés kiszabásáért, míg három művész bűntársával szemben forgalomba hozatallal, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megállapításáért és súlyosításul végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabásáért fellebbezett.

Az ügydöntő határozattal szemben a díler terhelt védője a büntetés enyhítése céljából, míg a médiaszemélyiség elkövető társa védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért, harmadlagosan pedig az ítélet hatályon kívül helyezése érdekében fellebbezett.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség másodfokú indítványával az ügyészi fellebbezés fenntartása mellett a védelmi fellebbezések elutasítását kezdeményezte a Fővárosi Ítélőtáblánál.

A Fővárosi Ítélőtábla 2023. november 14. napján kihirdetett, jogerős másodfokú ítéletével az ismert médiaszemélyiséget és két művésztársát bűnösnek mondta ki társtettesként, forgalmazással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettében, amelyért az egykori Nagy Ő-t 1 év 8 hónap végrehajtásában 2 évi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg két társát 1 év 6 hónap, illetve 1 év börtön fokozatú, egyikük esetében 2 évi időtartamra, másikuknál 1 év próbaidő tartamra felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, egyben rendelkezett az előzetes bírói mentesítésükről. A másodfokú bíróság az ügyben kábítószer-kereskedőként elítélt elsőrendű terhelt elsőfokú ítéletét helyben hagyta.

Árpa Attila kommentálta az esetet

Az egykori Nagy Ő, Árpa Attila színész, rendező, producer az ügy kapcsán a Borsnak azt nyilatkozta: "Öt év után lezártak egy ügyet, és nem lesz priuszom, engem ennyi érdekel. A többi nem. A pénzbüntetést pedig elengedték."

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, több eljárásban is fontos fejlemény történt

Tisza-kormány: folytatódik az államfő-keresés, több eljárásban is fontos fejlemény történt

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők, mint például elfogadták a rászoruló gyermekek iskolakezdési támogatását és benyújtották az ügynökakták nyilvánosságra hozásáról szóló javaslatot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×