Infostart.hu
eur:
364.22
usd:
316.08
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
Nyitókép: Pixabay

Zárjegy nélküli cigarettával tömték ki az autót

Olaszországba tartott az a román furgon, amit a pénzügyőrök rutinellenőrzésre tereltek ki a forgalomból.

Látszólag úgy tűnt, hogy az utazók csupán croissant és energiaital rajongók, de a raktér kiürítése után kiderült, hogy mindannyian inkább a füstrudak rabjai, a péksütemények és üdítők pedig csak a rejtekhelyek leplezését szolgálták – olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.

Az autó kárpitjai alól közel nyolcszáz doboz magyar zárjegy nélküli cigaretta került elő, amiket bevallásuk szerint testvériesen együtt rejtettek el.

A pénzügyőrök a csaknem 1,3 millió forint értékű cigaretták lefoglalták. A négy férfivel szemben jövedéki törvénysértés miatt indítottak eljárást és közel 2,5 millió forint bírságra is számíthatnak.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×