Infostart.hu
eur:
362.66
usd:
322.55
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: pixabay

Ötven ember átkozza egy gátlástalan nő nevét, mégis szabadlábon lehet

Elfogtak egy 30 éves vecsési nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy internetes csalásokkal legalább ötven embert átvert, köztük a saját nagyanyját is.

A rendőrök Kalocsáról kapták az első bejelentést arról, hogy az egyik internetes oldalon egy ezüst nyakláncot hirdetett valaki eladásra. A vásárló a vételárat elutalta, azonban az ékszer soha nem került a birtokába, mert az eladó elérhetetlenné vált. Arról már nem is beszélve, hogy a vevő a pénzt tévedésből kétszer küldte el a megadott számlaszámra.

Kiderült, hogy a csaló néhány hónap alatt 50 embert vert át: egy álprofilt létrehozva jellemzően nem létező ékszereket árult a reménybeli vevőknek, ám amint a vételárat átutalták az általa megadott számlaszámra, eltűnt.

A nyomozók mind az 50 embert meghallgatták és ezek alapján jutottak el egy 30 éves vecsési nőhöz, aki nem tagadta, hogy átverte az embereket.

Az asszony a saját nagyanyját is megkárosította, ugyanis a nagyszülő bankszámlájára küldték neki a kicsalt összegeket. Azért, hogy akadály nélkül hozzáférjen a pénzhez, a rokonának azt hazudta, hogy a számlát zárolták, ezért még a nyugdíját sem tudják folyósítani. Így néhány hónapig

a nagyanyja nyugdíját is felvette és elköltötte.

A rendőrök gyanúja szerint ezért a fiatalasszony az 50 rendbeli csalás mellett egy sikkasztást is elkövetett. Jelenleg szabadlábon védekezhet.

Fotónk illusztráció.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×