Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nyitókép: Volánbusz

Focilabdát csinálok a fejedből – ordította utasának a hatvani buszsofőr

Utasát inzultálta egy távolsági busz sofőrje, próbaidős börtönt kérnek rá.

A többi utazó nyugalmának megzavarására is alkalmas módon viselkedett utasával egy távolsági busz vezetője. Azt ordította a diáknak, hogy letépi a fejét és focilabdát csinál belőle.

Az esetnek előzménye is volt. Történt ugyanis, hogy pár nappal korábban, még 2021 őszén, az egyik felszálláskor a sértett diák csak a diákigazolványát tudta bemutatni, mert nem volt nála az „igazolás diákok kedvezményes utazásának viszonylatairól” elnevezésű dokumentum, amely a kedvezményes jegy feltétele.

Szó szót követett, és az ügyészség szerint ekkor a tanuló a pénztárba indult, hogy pótolja az otthon hagyott igazolást, de a sofőr nem várta be őt, hanem

kihajtott a pályaudvarról.

A diák így lekéste budapesti óráit.

Ahogy írtuk pár nappal később, egész pontosan 2021. október 12-én reggel az utas és a sofőr ismét összetalálkozott ugyanazon a járaton. Ekkor már minden dokumentuma megvolt, de szóban azért odaszúrt egy megjegyzést a hivatalos embernek.

A későbbi vádlott ekkor felugrott megragadta a fiatalember ruháját, majd beljebb taszigálta őt az utastérbe, miközben

azt kiabálta, hogy letépi a fejét és abból focilabdát csinál.

Végül – mielőtt biztonsági őrt, majd a rendőrséget hívta volna – közölte, hogy kizárja a támadás ellen nem is védekező sértettet az utazásból, aminek azonban a társaság üzletszabályzata szerint nem volt meg a jogalapja.

A járási ügyészség közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás bűntettével vádolja a terheltet, akivel szemben – beismerése esetén – egy év, végrehajtásában három évi próbaidőre felfüggesztett börtön kiszabására, valamint határozott idejű gépjárművezetői foglalkozástól eltiltásra tett indítványt.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk
Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Majdnem eltűnt, most mégis az egyik legfelkapottabb beruházás lehet Magyarországon

Majdnem eltűnt, most mégis az egyik legfelkapottabb beruházás lehet Magyarországon

Az energetikai és klíma-, illetve környezetvédelmi megfontolásokon túl Magyarország versenyképessége és gazdaságbiztonsága szempontjából is kedvező változás a korábbiakhoz képest, hogy az új kormány szélesebbre tárja a kaput a szélenergia hazai alkalmazása előtt. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium 2030 végéig összesen 4 000 megawattnyi hálózati csatlakozási lehetőséget kíván biztosítani az új turbinát telepíteni kívánó fejlesztőknek - ez éppen akkora volumen, amekkora szakértői tanulmányok szerint nemzetgazdaságilag a legolcsóbb és legtisztább megoldás lenne. Azon túl, hogy jelentősen csökkenne a hazai légszennyezés, az új szélerőművekkel az áramimport és a piaci villamosenergia-árak is mérséklődhetnének, és mivel termelésük időben jól kiegészíti a naperőművekét, telepítésükkel a rendszerfejlesztési ráfordítások is visszafoghatóak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×