Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Pillanatokon belül lelepleződött a nagy álrablás

Egy pénzszállító a rábízott 15 millió forintot előzőleg elrejtette, majd azt mondta társának, hogy kirabolták. Ő talán elhitte, a rendőrök nem.

A megalapozott gyanú szerint közel 15 millió forintot vett el a rábízott összegből egy pénzszállító cég alkalmazottja, majd azt állította, hogy ismeretlen személyek kirabolták – írja közleményében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség.

Múlt pénteken bejelentés érkezett a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra, miszerint az egyik helyi lakótelepen kirabolták a bankautomatát feltöltő pénzszállítót, és közel 15 millió forintot vittek el az ismeretlen elkövetők. A rablás miatt elrendelt nyomozást a rendőrség nagy erőkkel végezte, és rövid időn belül bizonyítékokat szerzett arról, hogy valójában nem rablás történt, hanem a pénzszállító cég alkalmazottja tulajdonította el a rábízott pénzt.

A megalapozott gyanú szerint a férfi feladata az volt, hogy pénzkiadó automatákat töltsön fel Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A fenti napon eddig ismeretlen körülmények között a pénzszállító gépkocsi trezorjában magához vette a nyíregyházi bankautomata feltöltésére szánt közel 15 millió forintot, majd azt napközben ismeretlen helyen elrejtette. A déli órákban érkezett munkatársával a lakótelepen lévő bankautomatához, majd az üres pénzkazettákkal az automatához ment, így kikerült munkatársa látóteréből. Pár perccel később

visszament kollégájához a kazetták és a szolgálati fegyvere nélkül, majd közölte, hogy őt kirabolták.

A férfi jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével gyanúsítható megalapozottan. Figyelemmel arra, hogy a nyomozás még kezdeti szakaszában van, további bizonyítékokat kell beszerezni, ezért feltételezhető, hogy a gyanúsított szabadlábon meghiúsítaná a bizonyítást, mert összebeszélne a tanúkkal, esetleges bűntársaival. Erre tekintettel a Nyíregyházi Járási Ügyészség indítványozta, hogy a nyomozási bíró egy hónapra rendelje el a gyanúsított letartóztatását. Az indítványról a nyomozási bíró pénteken dönt.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×