Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: BORSOS MATYAS

Irtózatos vesztegetési botrány gomolyog a röszkei határon

Negyvenkilenc pénzügyőr ellen emelt vádat az ügyészség. A vádirat 1573 oldalas.

Negyvenkilenc röszkei pénzügyőr ellen emelt vádat az ügyészség vesztegetés miatt – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

A pénzügyőrök rendszeresen készpénzt fogadtak el külföldiektől a röszkei autópálya-határátkelőnél - tudatta Keresztes Imre. A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség vezető beosztású hivatalos személy által, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

A vádirat szerint a röszkei autópálya-határátkelőhelyen szolgálatot ellátó pénzügyőrök 2017 októbere és 2018 májusa között fogadták el a készpénzt a külföldi utasoktól, buszsofőröktől és tehergépjármű-vezetőktől.

A Nemzeti Védelmi Szolgálattal szoros együttműködésben felderített ügyben a vesztegetési pénz alkalmanként öt és száz euró között változott, de az elkövetők fogadtak el forintot is, amelynek értéke jellemzően ezertől húszezerig terjedt - közölte Keresztes Imre.

A határátkelőhelyen szolgálatot teljesítők a korrupciós pénzt összegyűjtötték, elrejtették, majd többnyire az osztályvezető vagy annak helyettese havonta kétszer szétosztotta.

Az

1573 oldalas vádirat

szerint a 49 pénzügyőr összesen 4356 esetben követett el korrupciós cselekményt. Volt olyan, aki egy nap alatt 66 alkalommal fogadott el pénzt. A legtöbb esettel vádolt pénzügyőr terhére 684 vesztegetés róható.

A pénzügyőrök szolgálati jogviszonya - egy kivételével - megszűnt, jelenleg valamennyi vádlott szabadlábon védekezik.

Az általuk elkövetett legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tételének felső határa 15 év szabadságvesztés.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×