Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Súlyos büntetést kapott az unokázós csaló

A Debreceni Törvényszék jogerős határozatot hozott annak a többszörös visszaeső vádlottnak az ügyében, aki társaival több idős embertől is pénzt csalt ki.

A másodfokú bíróság a társtettesként elkövetett csalás bűntette és három rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntett kísérlete miatt indult büntetőeljárásban a Debreceni Járásbíróság február 24-én meghozott ítéletét helybenhagyta, a vádlottat jogerősen hét év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, nyolc év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A vádlott köteles az egyik sértettnek az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kártérítés címén több mint hatmillió megfizetni.

A bíróság megállapította, hogy a budapesti vádlott ismeretlen társai tavaly június 25-én délelőtt egy angol körzetszámú telefonról felhívták a 70 éves nőt, és azt állították, hogy férje közlekedési balesetet szenvedett, majd egy férfi síró hangon a sértett férjének adta ki magát és kérte, hogy az asszony tegyen meg mindent, amit a hívók kérnek.

A csalók megkérték a sértettet, hogy számolja össze, mennyi pénze van otthon, azt később pedig adja át a lakására érkező rendőrnek. A megtévesztett asszony összeszedte a különböző valutákban tartott pénzt több, mint hatmillió forint értékben, majd átadta az 55 éves vádlottnak, aki Budapestről érkezett a sértett debreceni lakásához. A sértett őt rendőrnek vélte. A büntetőeljárás során, a kárának megtérítése érdekében a sértett polgári jogi igényt terjesztett elő.

A vádlott tavaly július 13-án ismét Debrecenbe érkezett autóval, hogy a sértettektől pénzt vegyen át. Közben a vádlott ismeretlen társai három idős sértettet is megpróbáltak tévedésbe ejteni, telefonhívásaik során valótlanul azt állították, hogy a sértettek közeli hozzátartozói balesetet szenvedtek, azonban ha kellő mennyiségű pénzt adnak át a lakásukhoz érkező személynek, akkor nem tesznek feljelentést.

A beszélgetés két idős sértettnek is gyanús lett, ezért a telefonálók megszakították a hívást. A harmadik, egy 75 éves megtévesztett asszony megijedt a tettesek állításaitól és egy Debrecen belvárosában található bankautomatához ment, ahol felvett 2.700.000 forintot és otthon várta, hogy érte menjen a vádlott, azonban a pénz átadására nem történt meg

A segélyhívások alapján a helyszínre érkező rendőrök Debrecen belvárosában elfogták és őrizetbe bevették a gépjárművében a pénz átvételére várakozó vádlottat, akit azt követően a bíróság le is tartóztatott.

A büntetőtanács magát a tényállást nem vizsgálta, kizárólag a büntetés kiszabását és annak körülményeit. A törvényszék egyetértett az elsőfokon megállapított enyhítő és súlyosító körülmények körével és úgy ítélte meg, hogy a vádlottal szemben a büntetési célok elérése érdekében egyértelműen szükséges az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés. Annak végrehajtási fokozatát a bíróság helyesen fegyházban állapította meg. A vádlott többszörös visszaesőnek minősül, így őt a bíróság a feltételes szabadságra bocsátás kedvezményéből kizárta.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×