Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pexels.com

Hiába volt jogos a követelés, túl messzire ment

A Siófoki Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy 51 éves siófoki férfival szemben, aki az ismerőse által átutalt pénzt próbálta meg erőszakosan visszaszerezni.

A vádlott egyik ismerősének segédkezett felújítani a házát, így 2020 májusában részt vett az új nyílászárók megrendelésében is. A sértett nyílászárók forgalmazásával foglalkozó cége azonban a vállalt határidőre nem szállította le az építőanyagokat, sőt az is bebizonyosodott, hogy a cégvezető nem utalta el a gyártással foglakozó vállalkozásnak a vádlott ismerőse által befizetett 800 000 forintos előleget.

A vádlott ismerőse – aki jóideig nem tudta elérni a sértettet – 2020 szeptemberében látta, hogy a férfi a cég bemutató termében van, ezért értesítette a vádlottat. A vádlott a helyszínen megjelenve indulatosan számon kérte a sértettet az összeg hollétéről, majd amikor a cégvezető nyugtatni próbálta,

előbb a sértett kezére csukta a laptopját, majd a férfit a nyakánál fogva a falhoz szorította és közölte, hogy addig nem megy el, amíg az egyébként jogos követelését vissza nem fizetik.

A sértettnek végül sikerült a vádlottat az üzletben lévő kanapé felé terelni, azonban a vádlott itt ülve is folyamatosan szorította a sértett térdét, illetve több alkalommal, kis erővel meglökte a férfi homlokát azért, hogy a követelésének érvényt szerezzen.

A vádlott cselekményének végül a helyszínre érkező siófoki rendőrök vetettek véget. A sértett a bántalmazás következtében könnyű sérüléseket szenvedett.

A vádlott ugyan jogos követelés érdekében lépett fel, azonban annak teljesítését a törvény által tilalmazott, erőszakos módon akarta kikényszeríteni, ezért az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt – olvasható a Somogy Megyei Főügyészség közleményében.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×