Infostart.hu
eur:
361.99
usd:
317.52
bux:
141600.83
2026. július 22. szerda Magdolna

Letartóztatták a ferencvárosi emberölés két gyanúsítottját

A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a két fiatal férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy 19 éves fiatalembert a IX. kerületben - közölte a Fővárosi Főügyészség szóvivője

Rab Ferenc tájékoztatása szerint a bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelte el a kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős, az ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést nyújtottak be.

A rendőrség csütörtökön közölte, hogy őrizetbe vették a két gyanúsítottat. A nyomozás adatai szerint a 19 éves férfi egy Telepy utcai társasház előtt egy korábbi vitás ügy miatt keveredett szóváltásba a 20 éves B. Józseffel és a 21 éves K. Antallal. A vita során a 19 éves férfi elővett egy gumilövedékes fegyvert, és több lövést adott le B. Józsefre és társára, majd bemenekült egy társasházba.

B. József és K. Antal követte a lépcsőházba a férfit, ahol B. Józsefegy késsel megszúrta, majd társával többször megrúgta és megütötte. Ezután elmenekültek a helyszínről, de a budapesti rendőrök pár percen belül a helyszín közelében elfogták őket.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×