Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Ugyeszseg.hu

Elborult az agya, amikor meglátta volt házastársát egy másik férfival

A Kaposvári Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a 49 éves férfival szemben.

A vádlott 2020 januárjában vált el volt feleségétől, akivel haragos viszonyban volt.

A férfi 2020 februárjában – egyik este – volt feleségével közös házasságából származó fiát szállítva Kaposvár közelében beérte azt a gépjárművet, amelyben volt házastársa egy férfi ismerősével közlekedett, e miatt dühös és féltékeny lett.

A vádlott haragjában fél kilóméteren keresztül féktávolságon belül haladt a sértetti autó mögött és távolsági fényszóróját is használta azért, hogy a gépkocsit vezetőt zavarja és elvakítsa.

A feldúlt férfi ezzel még nem elégedett meg, a sértetti jármű mellé kormányzott, majd kétszer is „ráhúzta” kocsiját azok autójára, amely miatt a vezetőnek 1,2 méternyire le kellett hajtania az útról, mert a vádlott már teljesen a jobb oldali sávban haladt.

A volt férj a másokat veszélyeztető magatartását azzal fejezte be, hogy a sértettek gépjárművét megelőzte és előttük többször állóra fékezett, ezért a mögötte haladó sofőrnek is meg kellett állnia.

Az ügyészség indítványaival egyetértve a Kaposvári Járásbíróság büntetővégzésében 1 év 8 hónap börtönbüntetést szabott ki a vádlottal szemben, melynek végrehajtását 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztette, valamint 2 és fél évre eltiltotta a közúti járművezetéstől – olvasható a Somogy megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra; pusztító csapást mért az orosz hadiüzemekre is Ukrajna

Orosz rakétatámadás érte Kijevet szombatra virradóra, a lehulló törmelékek megrongáltak egy lakóházat - jelentette be az ukrán főváros polgármestere. Vitalij Klicsko a Telegramon azt közölte, a Kijev egyik nyugati körzetében történt támadást ballisztikus rakétákkal követték el, és hozzátette, hogy robbanásokat jelentettek a külvárosból is. Péntek éjjel több oroszországi célpontra is, köztük hadiipari létesítményekre és olajfinomítókra mért csapást az ukrán haderő az orjoli, a szaratovi és a rosztovi régióban. A támadások következtében több helyszínen tűz ütött ki.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×