Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Police.hu

Karóval fenyegették a gyermekeit védő anyukát

Az ózdi rendőrök egy órán belül elfogták a városban, illetve Sáta településen elkövetett rablások gyanúsítottjait.

Az első esetben november 7-én a délutáni órákban tett bejelentést egy ózdi asszony a rendőrségre, miszerint egy férfiismerőse és annak élettársa megjelentek a lakásában, ahol a férfi egy karóval megfenyegette, és 30 ezer forint átadására kényszerítette.

A rémült asszony – féltve a vele lévő három szintén ijedt öt éven aluli gyermekét – a pénz átadását, és az elkövetők távozását követően tette meg feljelentését – írja a Police.hu.

A rendőrök azonnal megkezdték a 43 éves férfi és 36 éves élettársa felkutatását, ami egy órán belül eredménnyel is járt, továbbá az elrabolt pénzből megmaradt 26 ezer forintot is lefoglalták tőlük.

A második esetben szintén 2020. november 7-én délután értesítették a rendőrséget Sáta településről, hogy egy 79 éves asszonyt a lakásában bántalmazott egy helyi férfi, majd a sértett 4000 forintját elvéve ismeretlen helyre távozott.

A rendőrök ekkor is haladéktalanul a helyszínre mentek, és fél órán belül kézre kerítették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akitől még 3000 forintot le tudtak foglalni.

A rendőrkapitányság mindkét esetben és mindhárom személlyel szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást, amelynek során a gyanúsítottakat őrizetbe vette.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×