Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: police,hu

Páncélszekrényekre szakosodott rablóbandát kaptak el

Hét helyszínen elkövetett bűncselekmény-sorozattal gyanúsítható jelenleg az a csapat, amelynek tagjait a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködésével fogták el.

Hét különböző helyszínen, összehangolt akció keretében ütöttek rajta a banda tagjain szerda hajnalban. Hét embert előállítottak, közülük ötöt a betörésekkel összefüggésben gyanúsítottként kihallgattak. Az egyik elfogott az a 36 éves valkói férfi, akitől a bűncselekmények előtt illegális anyagot szereztek az egyes bandatagok. A gyanú szerint a 42 éves, gyöngyösi illetőségű P.-né P. Annamária társai ruháinak elrejtésében, lecserélésében nyújtott segítséget.

A banda aktív tagjai közül a 45 éves B. Sándor, a 30 éves M. Gyula, valamint a 39 éves N. Gyula terhére - a nyomozás jelenlegi állása szerint - hét betörés róható, negyedik társukat, a 42 éves R. Károlyt jelenleg egy bűncselekménnyel gyanúsítják. Ugyancsak egy lopással hozható összefüggésbe a 22 éves M. Márk, akit a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei csütörtökön hajnalban fogtak el.

A Pest, illetve Bács-Kiskun megyei helyszíneken elsősorban páncélszekrényekre utazó csapat nagy teljesítményű járművel érkezett a kiszemelt üzemhez, bolthoz, áruházhoz. Míg egyikük a kocsiban várakozott, társai ajtók, rácsok feszítésével bejutottak az irodahelyiségekbe, ahonnan aztán vagy bontatlanul elvitték a széfet, vagy helyben roncsolva kinyitották, és a tartalmával menekültek. Előfordult, hogy nem boldogultak a páncélszekrényekkel. Az egyik élelmiszer-üzletlánc két boltját is meglátogatták, a ceglédi helyről közel 16 millió forint helyett zsákmány nélkül menekültek, a dunaharaszti üzletből 123.300 forintot markoltak, miközben közel 17 milliót megóvott a masszív trezor.

Egy isaszegi helyszínről azonban sikerült egy 12 millió forintot tartalmazó páncélszekrénnyel elmenekülniük.

A gyanúsítottak a hozzájuk köthető több mint féltucat betörés alkalmával 16 millió forintot meghaladó pénzt zsákmányoltak, a veszélyeztetett érték közel 34 millió, az okozott rongálási kár legalább 2 millió forint.

A betörők utáni felderítői munka közben esett be információ arról, hogy az elkövetők a balhék előtt szívesen vásárolnak egy valkói autószerelő műhelyből illegális szert. Egy rendőri egység ott is látogatást tett. A 36 éves árust elfogták, egy ott tárolt motorkerékpár ülés alatti tárolórekeszébe rejtett ételhordóban 359 gramm kábítószergyanús port találtak.

A Pest megyei rendőrök lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették B. Sándort, M. Gyulát, N. Gyulát, R. Károlyt, P.-né P. Annamáriát, és M. Márkot, egyben kezdeményezik letartóztatásukat. Velük szemben a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

A 36 éves, kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatott, és őrizetbe vett férfi ellen a további eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le, egyben kezdeményezik letartóztatását – írta a police.hu.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×