Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay.com

A túronyi fejszés gyilkos beismert még egy emberölést

Egy másik gyilkosság miatt elrendelt perújítás keretében indult büntetőeljárás hétfőn a Pécsi Törvényszéken annak a férfinak az ügyében, aki 2016-ban fejszével megölte idős szomszédját a Baranya megyei Túronyban.

A tárgyaláson a vádlott videorendszeren keresztül tett nyilatkozatában beismerte a második gyilkosság elkövetését is - mondta Dezső Lili, a bíróság szóvivője.

A Pécsi Ítélőtábla idén januárban jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte a férfit, mert 2016 májusában fejszével megölte 81 éves német állampolgárságú szomszédját, és pénzt, ingóságokat, okiratot vitt magával a házából. Az akkori ítélet szerint a vádlott leghamarabb 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

Tavaly nyáron a Készenléti Rendőrség egy budapesti sajtótájékoztatón közölte, hogy újabb emberöléssel gyanúsítják az elkövetőt. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy - egy már lezárt közigazgatási eljárás megállapításaival szemben -

nem baleset okozta egy 2017 februárjában leégett túronyi ház romjai között megtalált 88 éves asszony halálát.

A rendőrség megállapította, hogy az akkor 27 éves férfi 2017 februárjában betört az idős nő házába, késsel megszúrta, majd rágyújtotta az épületet. A földre került áldozat szén-monoxid-mérgezés miatt halt meg. Az eset alig két hónappal azelőtt történt, hogy a vádlottat az első gyilkosság miatt elfogták.

A perújításra azért volt szükség, mert a több emberen elkövetett szándékos emberölési cselekmények törvényi egységet alkotnak, ezért külön eljárásban nem bírálhatók el - ismertette a szóvivő. Az idős sértett nővel szemben elkövetett bűncselekmény miatt így a többszöri eljárás tilalma miatt nem vádemelésnek, hanem perújításnak van helye. A tettét beismerő K. Zsolt ügyében a tárgyalás október 12-én folytatódik, amikor akár ítélet is hirdethet a törvényszék - közölte a szóvivő.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×