Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: police.hu

Bozótvágó kést használt a Harmat utcai gyilkos

A BRFK befejezte a Harmat utcai gyilkosság nyomozását.

Ismertetése szerint K. Dániel december 30-án késő délután csöngetett be a vele egy lépcsőházban élő 42 éves nőhöz, majd egyik gyereke előtt bozótvágó késsel bántalmazta, összeszurkálta. Az asszony a kórházban belehalt sérüléseibe. A más erőszakos bűncselekmény és garázdaság miatt már ismert, próbaidőn lévő férfit 24 órán belül elfogták a rendőrök. Az igazságügyi elmeorvos szerint a férfi nem szenved kóros elmeállapotban, így büntethető.

A BRFK szerdán a nyomozati iratokat vádemelési előterjesztéssel megküldte a Fővárosi Főügyészségnek

- közölte Gál Sándor rendőr alezredes.

A bűnügy részleteit ismertetve elmondta, december 30-án délután egy "riadt gyermekhang" jelentkezett a rendőrség számán. Az asszony 14 éves lánya azt mondta, hogy lakásukba egy idegen férfi hatolt be, édesanyját összeszurkálta, majd elmenekült. A kislány 11 és 7 éves testvére is otthon volt, a három gyerek bemenekült egy szobába.

A rendőrök sokkos állapotban találták az édesanyát, akit kórházba szállítottak ugyan, de estére belehalt sérüléseibe. Hozzátette:

a halottszemle során 26 sérülést találtak, ezek között két szúrás a nyakát érte, öt pedig a hasát.

A nyomozás több szálon indult; egyrészt a házban lakók között, másrészt a nő adósságbehajtó munkájával összefüggésben, harmadrészt pedig amiatt, mert a nő válófélben volt. A rendőrségre közben éjszaka egy e-mail érkezett, melyben K. Dániel elismerte a gyilkosságot. Egyebek mellett azt írta,

nem tudja megmagyarázni, miért tette,

de tudja, hogy szenvedni fog érte.

A Harmat utcai albérletben élő férfi lakásában kutatást végző rendőrök egyebek mellett egy titkos naplót találtak, amely tele volt szexuális fantáziálással. A füzet a gyilkosság napján azzal zárul:

"a sátán segítségével megpróbálok gyilkolni, hátha sikerül".

A férfit rejtekhelyén, egy XVII. kerületi lakatlan épületben fogták el, meghallgatásán részben beismerő vallomást tett. Elmondta, a gyilkosság előtt alkoholt fogyasztott, előbb magában, majd egy közeli parkban két lánnyal, majd újra egyedül, otthon. Ez után ment le a társasházban élő asszonyhoz, akit összeszurkált, majd elmenekült.

Az igazságügyi elmeorvos szakértő a napló elemzésekor egyebek mellett azt állapította meg, hogy az elkövető szadisztikus, mazohisztikus. A szakértő a személyes vizsgálat során ugyanakkor azt állapította meg, hogy nem szenved olyan kóros elmeállapotban, amely miatt ne lenne büntethető.

Gál Sándor elmondta, a nyomozás során a rendőrök több más bűncselekményre is fényt derítettek. Így például a férfi lefoglalt laptopján több száz pedofil jellegű fotót találtak kiskorú fiúkról és lányokról.

A nyomozó a további szörnyűségek között említette, hogy kiderült, a férfi december 25-én egy XI. kerületi lakásban,

miközben anyjával és másokkal a karácsonyt ünnepelte, megerőszakolta 13 éves féltestvérét.

Közölte, mindezek alapján K. Dánielt aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével, gyermekpornográfia bűntettével, továbbá hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettével is gyanúsítják. Kérdésre elmondta, hogy a férfi korábban is volt büntetve, szexuális jellegű bűncselekmény és garázdaság miatt.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×