Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az Egyesült Királyságból irányítottak egy magyarországi bűnszervezetet

Vádat emelt az ügyészség az Egyesült Királyságból irányított, úgynevezett unokázós csalásokra specializálódó bűnszervezet tagjai ellen.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a bűnszervezetet négyen - egy negyvenegy éves férfi és élettársa, egy negyvenéves nő, továbbá a nő húga és sógora - hozták létre, hogy idős emberektől pénzt és ékszereket csaljanak ki.

A vádlottak 2018 júniusától 2019 júniusáig több mint 40 millió forintnyi értékhez jutottak hozzá.

A módszerük az volt, hogy egyikük Magyarországon élő időskorúakat hívott fel és a sértett közeli hozzátartozójának adta ki magát. Azt állította, hogy autóbalesetben nagy kárt okozott és kiskorú sérült is van. A telefont a csaló ezután átadta annak, aki az állítólagos balesetben részes személygépkocsi sofőrjének adta ki magát, vagy a helyszínen tartózkodó "mentősnek", aki megerősítette a történetet.

A telefonálók nagyobb összeget, illetőleg ékszereket kértek az okozott kár rendezésére, jelezve, hogy elküldenek valakit az értékekért. A vádlottak több mint negyvenmillió forintnyi értékhez jutottak hozzá. A pénzt átutalással és banki befizetéssel osztották meg egymással.

A Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség huszonkét ember, köztük egy fiatalkorú ellen emelt vádat többrendbeli, időskorúak sérelmére, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, egyes vádlottakkal szemben pénzmosás bűntette miatt is a Fővárosi Törvényszéken.

Tíz vádlott letartóztatásban van, öten bűnügyi felügyelet alatt állnak.

Az ügy felderítésében a magyar rendőrség együttműködött külföldi társhatóságokkal. Több nemzetközi-és európai elfogatóparancs továbbra is érvényben van.

Címlapról ajánljuk
Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×