Infostart.hu
eur:
386.59
usd:
331.45
bux:
118135.73
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: bama.hu

Kemény próba: a pécsi pilóta nem engedte ki a futóművet

A közlekedés veszélyeztetése vétsége miatt egy évre próbára bocsátotta a bíróság azt a pilótát, aki elfelejtette kiengedni repülőgépe futóművét, és így ért földet.

A pilóta 2017. október 6-án 14 óra körül egy Pécshez közeli repülőtéren, egy kétmotoros repülőgéppel oktatói feladatokat látott el, amelynek során – az egymotoros megközelítés és leszállás oktatása alkalmával – elmondta a mellette ülő tanulónak, hogy a fékszárnyat és a futóművet hogyan kell használni. A tanuló ennek során a futókart a három helyzete közül nem az alsó nyitott, hanem a középső, semleges állásba húzta.

Az oktató a leszállást megelőzően nem gondoskodott a repülőgép futóművének kinyitásáról, nem ellenőrizte, hogy a tanuló a futókart megfelelő helyzetbe helyezte-e, ezért a légi jármű „hason” érte el a kifutópálya aszfaltját, majd – 301 méteres csúszás után – a bal oldalán állt meg. A pilóta magatartásával veszélyeztette a tanuló életét, testi épségét. A repülőgépben 18 900 000 forint kár keletkezett.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Érkezik az ónos eső, riasztás van érvényben Budapestre  - A Liszt Ferenc reptér újra üzemel

Érkezik az ónos eső, riasztás van érvényben Budapestre - A Liszt Ferenc reptér újra üzemel

Keddre Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom, Pest, Bács-Kiskun és Fejér vármegyék nagy részére másodfokú, narancssárga riasztást adtak ki ónos eső miatt. A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint a nap folyamán zömében borult időre lehet számítani, délnyugaton szakadozhat fel a felhőzet. A legmagasabb hőmérséklet tekintetében nagy lesz a kontraszt: az ország nyugati területein néhol +7 Celsius-fok is lehet, míg a keleti területeken lesz, ahol mindössze -8 Celsius-fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Az ónos esőre és az extrém jegesedésre való tekintetel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is leállt, azt végül 13:00-kor indították újra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×