Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Antal N. (Police.hu)

Kábítószercsempészeket fogtak Miskolcon

Spanyolországból hozták be a kábítószert egy kamion szállítmányában elrejtve.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a kazincbarcikai 40 éves B. Andrással és 39 éves J. Lászlóval szemben – írja a Police.hu.

B. András Spanyolországban – továbbkereskedés céljából – drogot rejtett el egy magyar kamion szállítmányában, majd egy miskolci telephely előtt J. Lászlóval várta annak megérkezését hétfő délelőtt. Mikor a járműszerelvény megérkezett, a két férfi egyeztetett annak sofőrjével, aki B. András kérésére betolatott a telephelyre. Ott megbontották a rakteret, amelyből a 40 éves férfi egy laptoptáskát adott át társának, aki azt a személygépkocsijába tette.

A rendőrök ezt követően fogták el a két férfit, illetve intézkedés alá vonták a kamion sofőrjét és a telephely üzemeltetőjét – őket később tanúként hallgatták ki. A nyomozók a személygépkocsiban megtalálták a korábban odatett laptoptáskát, amelyben – az előzetes szakértői vélemény szerint – 3780 gramm hasisgyanta, továbbá 228,8 gramm kokain volt, amely kereskedelmi mennyiség, és együttes feketepiaci értéke 5,7 millió forint. A gyanúsítottak tartózkodási helyének házkutatása során 4650 euró és közel 3 millió forint készpénzt, illetve további, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le a rendőrök.

A KR NNI munkatársai B. Andrást és J. Lászlót gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×