Infostart.hu
eur:
388.48
usd:
330.29
bux:
110640.2
2025. december 22. hétfő Zénó

Életfogytiglanra ítéltek egy menedékkérőt Németországban nemi erőszak és gyilkosság miatt

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítéltek csütörtökön Németországban egy afgán menedékkérőt egy német diáklány megerőszakolása és meggyilkolása miatt.

A freiburgi tartományi bíróság bizonyítottnak találta, hogy a Husszein K. néven azonosított vádlott 2016 októberében különösen súlyos bűncselekményt követett el, áldozatát egy helyi parkban többször megerőszakolta, majd a park melletti folyóba dobta.

Az igazságügyi orvosszakértői jelentés szerint a 19 éves lány haláltusája legalább egy óráig tartott a Dreisam folyó vizében - emelték ki az ítélet indoklásában. A bűncselekmény különösen súlyos, ezért az elkövetőnek életfogytig kiemelt biztonsági őrizetben kell maradnia.

Helyszíni beszámolók szerint a teljesen megtelt tárgyalóteremben tapssal fogadták az ítéletet.

Husszein K. a per egy tavaly szeptemberi tárgyalási napján beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy alkoholt és kábítószert is fogyasztott, amikor orvostanhallgató áldozata elkerékpározott mellette. Lerángatta a bicikliről, megerőszakolta, majd öntudatlan állapotban a folyóba dobta, ahol a diáklány megfulladt. Husszein K. bocsánatot kért az áldozat családjától.

Azt állította, hogy a gyilkosság idején 18 éves volt, több szakértői elemzés szerint viszont a 22 éves kort is betöltötte. Így végül nem a fiatalkorúakra, hanem a felnőttekre vonatkozó büntetőjogi szabályok alapján hoztak ítéletet perében.

Az afgán férfi 2015-ben, papírok nélkül érkezett Németországba. Görögországban 2013-ban 10 év börtönre ítélték egy fiatal nő elleni erőszak miatt. Két évvel később feltételesen szabadlábra került, és eltűnt az országból.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Csúcson az arany, pattan az olaj - Mi történik a piacokon?

Emelkedéssel zártak pénteken az amerikai tőzsdék, amelyet az ázsiai piacokon szintén erősödés követett ma reggel. A mesterséges intelligencia körüli feléledő optimizmus hozzájárult a jó hangulathoz. Európában ehhez képest visszafogott mozgások látszanak a mai kereskedésben, enyhe esés jellemző a tőzsdéken. Közben a nemesfémek ralija tovább folytatódik, az arany új történelmi csúcsra ment, de jól teljesít az ezüst is. Emelkedik az olaj ára is a Venezuela közelében fokozódó geopolitikai feszültségek miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×