Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Fordulat Vizoviczki ügyében

Megszüntette a Fővárosi Ítélőtábla Vizoviczki László házi őrizetét, és Budapest közigazgatási területére vonatkozóan lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el – írta a Pesti Srácok a táblabíróság tájékoztatása alapján. A végzés egyelőre nem jogerős.

Az adócsalással és rendőrök megvesztegetésével vádolt vállalkozó tavaly nyár óta volt 250 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetben. A bíróság szerint Vizoviczki az átlagosnál lényegesen jobb és rendezettebb családi körülmények között él, vagyoni helyzete rendezett, hat kiskorú gyermeke is Magyarországhoz köti, ezek a körülmények pedig a szökés és elrejtőzés veszélyét csökkentik. 

A tábla azt is közölte, hogy a házi őrizet további fenntartása az eljárás jelen szakaszában a fenti körülményekre figyelemmel még akkor sem indokolt, “ha a szökés és elrejtőzés veszélyének közvetlensége teljes egészében nem szűnt meg”. A táblabíróság utalt arra is, ha az elsőfokú ítélet jogerőssé válik, Vizoviczkinak már csak tizenegy hónapra kell visszamennie a börtönbe, mert a többit előzetesben és házi őrizetben már letöltötte - írta a portál.

Vizoviczkit áprilisban első fokon hét év börtönre és 600 millió forintos vagyonelkobzásra ítélték felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. A vállalkozó a 2000-es évek közepére számos budapesti éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást legális és illegális eszközökkel terjeszkedve. A vád szerint azonban a vendéglátóhelyek tényleges jövedelmének csak egy részét vallották be, Vizoviczki utasítására megtévesztve az adóhatóságot. A vállalkozó végig tagadta bűnösségét.

A Központi Nyomozó Főügyészség több főrendőrrel együtt bűnszervezetben, folytatólagosan és üzletszerűen, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel és más bűncselekményekkel is vádolja.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×