Infostart.hu
eur:
364.05
usd:
319.98
bux:
0
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga

Durva bosszú áldozata lett az újságíró

Előállítottak az amerikai hatóságok egy marylandi férfit, mert szántszándékkal epilepsziás rohamot okozó Twitter-üzenetet küldött.

A 29 éves John Rivello a Newsweek című hetilap újságírójának, Kurt Eichenwaldnak küldött egy villogó képet, amely epilepsziás rohamot okozott nála az üzenet megnyitásakor. A feljelentés szerint a roham után a címzett napokig nem tudott dolgozni, beszélni és nem tudta használni a bal kezét.

"Megérdemelsz egy rohamot a posztjaidért" - írta a villogó fény mellé a december 15-i üzenet névtelenség mögé rejtőző feladója, aki így akart bosszút állni azért, mert az újságíró kritizálta írásaiban Donald Trump akkori megválasztott amerikai elnököt.

Eichenwald nyilvánosan is felfedte betegségét, a gyanúsított számítógépén pedig megtalálták a rohamot előidéző üzenet elkészítésének nyomait, köztük az epilepsziára vonatkozó internetes kereséseket.

Az újságíró ügyvédje szerint a közösségi médiában ez az első ismert olyan üzenet, amelyet azért kreáltak, hogy ne pusztán lelki, hanem fizikai sérülést is okozzanak a címzettnek.

Ha Rivellót bűnösnek találják emberölés vagy testi sértés kísérletében, 10 évig terjedő börtönnel sújthatják.

A Twitteren 318 ezer követővel rendelkező újságíró köszönetet mondott a hatóságoknak, és felfedte, hogy az eset ismertté válása óta több mint negyvenen küldtek neki hasonló, epilepsziás roham kiváltására alkalmas villogó üzenetet.

Címlapról ajánljuk
Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Zelenszkij Trumppal készül találkozni, már nyolc napja tartanak a tüntetések Ukrajnában – Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Médiajelentések szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jövő héten az Egyesült Államokba látogat Lindsey Graham néhai szenátor temetésére, és Donald Trump amerikai államfővel is találkozik. Csütörtökön már sorozatban nyolcadik napja mentek ki tüntetni az emberek az utcára Ukrajnában, követelve Mihajlo Fedorov volt védelmi miniszter visszahelyezését pozíciójába. Fedorov csütörtökön ismét azt nyilatkozta, bár Zelenszkij több más hivatalt is felajánlott neki, ő csak a védelmi miniszterit fogadja el, mert csak ott lehet valódi döntési helyzetben az ukrán fegyveres erőket illetően. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×