Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.08
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Izsáki rendőrök - Vádat emeltek az agyonvert férfi ügyében

Vádat emeltek az izsáki rendőrsön agyonvert férfi ügyében két rendőr ellen halált okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Az ügyészség szerint az első- és a másodrendű vádlott április 8-án 17 óra körül bejelentésre intézkedett a sértettel szemben. Ezt követően a másodrendű vádlott által is használt irodában "mintegy 2 órán át felváltva és együtt is nagy erővel bántalmazták a sértettet azért, hogy a bűncselekményről vallomást tegyen, annak elkövetését ismerje be" - olvasható az ügyészségi közleményben.

Amikor a sértet elájult, hívtak mentőt, ám a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

Az ügyészség másik két rendőr ellen is vádat emelt, részben az év első hónapjaiban más előállítottak sérelmére elkövetett kényszervallatás miatt, részben azért, mert jelen volt a bántalmazásnál, de nem lépett fel ellene.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×