Infostart.hu
eur:
387.79
usd:
330.36
bux:
110666.86
2025. december 22. hétfő Zénó

Életfogytiglan a csepeli gyilkosoknak

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a csepeli kettős gyilkosság miatt Kun Tamás elsőrendű és Deme Gábor másodrendű vádlottat csütörtökön kihirdetett első fokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék.

A vád szerint Kun Tamás egykori gondnok lőtte le közvetlen közelről 2009 januárjában a csepeli alapítványi iskola egyik irodájában - az igazgatói állásából néhány nappal korábban felfüggesztett Deme Gábor jelenlétében - az iskolai alapítvány vezetésében részt vevő Takács Józsefet és egy másik tanárt. A gyilkosság során elhangzottakat rögzítette az egyik áldozatnál lévő magnó, így nyomban a vádlottakra terelődött a gyanú.

Az ügyész több emberen, aljas indokból, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt Kun Tamásra tényleges életfogytiglant, a bűnsegéd Deme Gáborra pedig szintén életfogytiglani szabadságvesztést kért, azzal, hogy 30 évnél korábban ne lehessen őt feltételes szabadságra bocsátani.

A két férfi az eljárás során mindvégig, így az utolsó szó jogán is tagadta bűnösségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×