Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Gyalogosaluljáróba hajtott kocsijával egy nő Budapesten

Komoly veszélybe sodorta egy idős asszony életét, hogy nem tudta pontosan értelmezni az autójában lévő műholdas navigáció utasítását.

A nő vasárnap a Petőfi hídra szeretett volna felhajtani, amikor a GPS azt mondta neki, hogy azonnal forduljon jobbra. Ő ezt meg is tette, még annak ellenére is, hogy látható módon nem az autóknak, hanem a gyalogosnak fenntartott út felé tartott, mégpedig egy aluljáróhoz vezető lépcső irányába - számolt be az esetről a Blikk.

A kocsi hátulja végül fennakadt a lépcső legfelső fokán, így az ott dolgozó, éppen az aluljárót festő két férfi odarohant és próbálták tartani az autót, míg a hölgynek sikerült kiszállnia.

"Közben több járókelő, köztük én is megérkeztem, és közös összefogással sikerült az életveszélyes helyzetet mihamarabb megszüntetni, majd a kocsit biztonságosabb helyre vontatni" - mondta el lapunknak az egyik segítő, az ABAC autómentő szabadnapos vezetője, Bognár Lénárd.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×