A rablók, úgy tűnik, ezúttal alaposan megleckéztették a pandúrokat. Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI az elmúlt két évtizedben néhány látványos győzelmet aratott hackerek, és az úgynevezett darkweben törvénytelen tevékenyéget folytató bűnözőkkel szemben.
2011-12-ben sikeresen azonosították a LulzSec hackercsoport egyik vezetőjét, akit sikerült együttműködésre kényszeríteni, és több országban rajtaütéseket végrehajtani a hálózat más vezetői ellen.
Egy évvel később a Silk Road (Selyemút) nevű darkwebes áruházban tudtak megjelenni felhasználóként és adminisztrátorként is, és lekapcsolni a fegyvereket, hamis papírokat, hacker-eszközöket és drogot árusító platform alapítóját. Mindehhez komoly informatikai tudás kellett. Ezúttal azonban a hackerek hatalmas csapást mértek az ügynökségre.
A ShinyHunters (Fényes Vadászok) nevű csoport azt állítja, hogy megszerezte az összes FBI-ügynök nevét, címét és az általuk – akár kínai és orosz szereplők ügyében – folytatott nyomozások érzékeny adatait.
A Reuters hírügynökség közölte: független szakértők hitelesnek találták a birtokukba jutott, 5000 soros táblázatban szereplő 22 személy adatait. Viszont az egész dokumentumot nem tudták hitelesíttetni. A táblázatban a nevek és a címek mellett telefonszámok, születési dátum, társadalombiztosítási számok és a vészhelyzetben hívandó telefonszámok szerepelnek. Emellett az ügynökök megfigyelési, kémelhárítási és hírszerzési megbízásai, valamint hogy azokban mely helyi irodák működnek közre.
14 említett ügynököt úgy írnak le, mint aki „Kínához kötődő” például „kínai bűnszövetkezet”, „kínai technológiai transzfer” és „kínai hírszerzés” ügyekben nyomoznak. Kilenc ügynök pedig Oroszországhoz kötődő műveletekben dolgozik. Mások Iránhoz vagy a Hezbollahhoz kapcsolódó nyomozásokban vesznek részt.
A ShinyHunters azt állította, hogy az ötezer soros táblázat csak „ízelítő”, és valójában egy több terabájt méretű adatcsomagja van jelenlegi és volt dolgozókról, és az ügynökségnél állásokra pályázó emberekről.
Elárulta a csoport azt is, hogy az FBI karrierportáljának sebezhetőségét kihasználva tudott olyan kódot „injekciózni” a rendszerbe, amely máshová továbbította az érzékeny adatokat. A széles körben használt munkaügyi szoftver az Oracle cég PeopleSoft nevű terméke.
A hackertámadás után kommentátorok elkezdték találgatni, hogy idegen ország ügynökei törtek-e be az amerikai rendszerbe. A médiában azonban rendre „angol nyelvű” csoportként emlegetik a ShinyHunterst, amely, úgy tűnik, még csak nem is pénzt követel, hanem azt, hogy az FBI törölje a róla májusban publikált nyilatkozatát.
Eufemisztikusan hozzátette: szeretné elkerülni, hogy az adatbázis nyilvánosságra kerüljön. Az FBI-ügynökök listája és adatai valóságos kincsesbánya lenne az ellenséges hatalmak szolgálatai számára.



