Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál
Nyitókép: Pexels.com

A vagyonadó bevezetéséről, a KATA adózás kiterjesztéséről és a kórházi várólista-csökkentési programról is beszámolt a miniszterelnök szolnoki országjárásán – a nap hírei

Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter, illetve elutasította az amerikai elnök a Hormuzi-szoros megnyitására tett iráni javaslatot.

Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt a kampányban vállalták – jelentette be a kormányfő országjárásának szolnoki állomásán. Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy egy bizonyos összeghatár – például 500 milliárd forint – felett egy százaléknál is több lehet az adó mértéke. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot fogadott el a kormány, ami még idén elindul. A kormányfő ismertette azt is, hogy a Tisza a kisadózó vállalkozások tételes adójának visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik. Magyar Péter hozzátette: rendezni kell a kisadózók társadalombiztosítási és nyugdíjjogosultságát is. Emiatt a KATA havi adóját is emelni kell és a tervek között szerepel, hogy az éves bevételi összeghatárt 19 millió forintra emeljék.

Kiáll Hankó Balázs volt kulturális miniszter mellett a Fidesz elnöksége. Az ellenzéki párt közleménye szerint képtelenség, hogy megvalósult kulturális programok támogatását hűtlen kezelésnek minősíti a hatóság. A parlament hétfőn rendkívüli ülésen tárgyalja Hankó Balázs és a szintén fideszes Seszták Miklós, valamint Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogának kiadását a legfőbbügyész-helyettes kezdeményezése után. Hankó Balázs esetében az ügyészség 17,3 milliárd forintos különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, Seszták Miklós ügyében több mint 12 milliárd forintnyi vesztegetési pénz miatt akarják lefolytatni az eljárást. Magyar Pétert mobiltelefon lopás gyanújamiatt hallgatnák ki. Seszták Miklós mellett eddig nem állt ki a Fidesz elnöksége.

Ismét Toroczkai Lászlót választotta a párt elnökévé a Mi Hazánk a budapesti kongresszuson. Az ellenzéki pártot a 2018-as alakulása óta irányítja Toroczkai László, aki egyetlen jelöltként indult a tisztségért. A pártelnök beszámolója szerint a kongresszuson meghirdették, hogy átveszik az ellenzéki oldalon a vezető szerepet. Ismét az elnökség tagja lett Apáti István, Dócs Dávid, Dúró Dóra, Novák Előd és Pakusza Zoltán. új tagként került a két fővel kibővített testületbe Balog Csaba és Tóth Máté.

Több mint 400 érvényes pályázat érkezett a tankerületi igazgatói álláshelyekre kiírt pályázatokra - közölte a Klebelsberg Központ. A 60 álláshelyére kiírt pályázati felhívásra 567 pályázat érkezett be a szeptember 20-i határidőig. Az elbírálás folyamatában véleményezési jogot kaptak a tankerületi központnál a települések polgármesterei, valamint az iskolák teljes alkalmazotti közössége, akik október 5-ig fejezhetik ki véleményüket a pályázókról.

A köztársasági elnök lerótta tiszteletét a 2001. szeptember 11-i merényletek áldozatainak emlékhelyénél New Yorkban - közölte a Sándor-palota. A közlemény szerint a 25 évvel ezelőtti tragédia fordulópont lett az egész világ életében, mindenekelőtt a csaknem 3 ezer áldozatnak és családjaiknak.

Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter. Szergej Lavrovnak és Johann Wadephulnak az ENSZ-közgyűlés alkalmából nyílt lehetősége személyes megbeszélést folytatni New Yorkban. A dpa német hírügynökség szerint Johann Wadephul a találkozón felszólította Moszkvát, hogy hagyjon fel a Németországgal, Európával és a NATO-val szembeni veszélyes eszkalációval. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlésen felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy Oroszország el fogja érni katonai céljait Ukrajnában, annak ellenére, hogy Európa akadályozza a békés megoldást.

Elutasította az amerikai elnök a Hormuzi-szoros megnyitására tett iráni javaslatot. Teherán az intézkedésért cserébe az iráni kikötők tengeri blokádjának megszüntetését és az iráni olajexport szankciók alóli felmentését kérte. A javaslat az Egyesült Államokkal az atomprogramról folytatott tárgyalások újrakezdését is kilátásba helyezte, amennyiben Washington teljesíti Teherán feltételeit.

Közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre az Egyesült Államok és Kína a mesterséges intelligenciával kapcsolatos, nemzetbiztonsági jelentőségű incidensek kezelésére – közölte a Fehér Ház. A két ország emellett rendszeres párbeszédet folytat az MI fejlődéséről, valamint az abból adódó kockázatokról és lehetőségekről. Washington és Peking korábbi tárgyalásain már felmerült egy olyan értesítési mechanizmus kialakítása, amelyen keresztül tájékoztathatják egymást a nemzetbiztonsági szintet elérő AI-incidensekről.

Az értelmet kereső fiatalokhoz szólva óva intett a belső ürességtől XIV. Leó pápa Párizsban. A 700 ezer hívő előtt tartott szabadtéri miséjén a katolikus egyházfő arról a transzcendencia utáni szomjúságról beszélt, amely megítélése szerint motiválja azt a több tízezer fiatal felnőttet és tinédzsert, akik az elmúlt években keresztelkedtek meg Franciaországban.

Szükséghelyzetet hirdettek Bangkok valamennyi kerületében, miután két nap szakadatlan esőzés után árvíz fenyegeti a thaiföldi fővárost. Bangkok csatornái megduzzadtak, több helyen a part menti házak és éttermek víz alá kerültek. A hatóságok villámárvizek és földcsuszamlások veszélyére figyelmeztettek. Csütörtök óta csaknem 300 milliméter eső hullott, és további csapadékra számítanak.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×