Infostart.hu
eur:
354.45
usd:
309.9
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma

Nosztalgiavonat, hajózás, óriásfák, túrák hétvégéje a Gemencben

Háromnapos programsorozattal nyílik meg a hosszú hétvégén az idei ökoturisztikai szezon a Gemencben.

Naponta háromszor nosztalgiavonat indul a Rezét gőzössel Pörbölyről Malomtelelő megállóig és mindhárom napon megtekinthető a Gemenc kincsei interaktív kiállítás a Pörbölyi Ökoturisztikai Központban.

Szombaton az erdei vasút mellett lovas fogattal, a Molnárka tanösvényen pedig gyalogosan kirándulhatnak a látogatók, akik felfedezhetik az ártéri erdő kevéssé ismert részeit is: a Bujkáló óriások elnevezésű túrán a Gemenc óriásfáit keresik fel - közölte a Gemenc Zrt.

A 12 kilométeres - felnőtteknek javasolt -, mintegy fél napos kirándulás a keselyűsi állomásról vonattal indul, majd a Grébec-Duna vonalát követve elsősorban fekete nyár, szil, öreg tölgyfákat ejtenek útba a résztvevők - mondta Csontos Péter, a Germenc Zrt. turisztikai és marketing osztályának vezetője. Az ország legnagyobb ismert, 12 méter kerületű fája is a Gemencben, a pörbölyi erdőrészben található.

Vasárnap Pörbölyről indul kirándulás, amely a Molnárka tanösvény mellett ritkán látogatható gemenci ösvényeket is érint. Lassi és a Rezéti-Duna között, egy szigorúan védett erdőrészben nagy számban fészkel barna kánya, fekete gólya, réti sas. A mostani időszakban az aljnövényzet, a fák lombja még nem takarja az erdő állatait, amelyek így könnyebben megfigyelhetőek - mondta az osztályvezető. A program érdekessége, hogy a Soproni Egyetemen német erdőmérnök hallgatói német nyelvű túravezetést tartanak.

Május 1-jén, hétfőn, a méhészek napján Nagyrezétben mézvásár, -kóstoló és méhészeti és fotókiállítás várja az érdeklődőket, a bajai Gemenc Vándorponttól pedig délelőtt tíz órától három dunai sétahajójárat indul.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×