Infostart.hu
eur:
356.36
usd:
308.45
bux:
132231.01
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Mandela-applikációt mutattak be Dél-Afrikában

Nelson Mandela Nobel-békedíjas apartheidellenes aktivista, a Dél-afrikai Köztársaság első fekete bőrű elnöke életútjának főbb állomásain vezeti végig a turistákat egy új okostelefonos alkalmazás, amelyet csütörtökön mutattak be a Dél-afrikai Köztársaságban.

A Madiba's Journey nevű, ingyenesen letölthető applikáció 27 olyan helyszínt ismertet részletesen, amely a fajüldöző rezsim elleni harc hősének életéhez kapcsolódik.

A bemutatott helyek között szerepel a Robben-sziget, ahol a nemzeti hős 18 évet élt le a börtönben eltöltött 27-ből, szülőhelye, Qunu, ahol boldog gyermekéveit töltötte, és ahol 2013. december 5-i halála után eltemették, a liliesliefi farm, ahonnét Mandela az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetőjeként a feketék szabadságharcát illegalitásból irányította, a sowetói ház, ahol lakott, a fokvárosi tér, ahol szabadulása utáni első beszédét mondta, a KwaZulu-Natal tartományban lévő országúti ellenőrzőpont, ahol 1963-ban letartóztatták, a tiszteletére emelt szobrok, egyéb emlékművek és emlékhelyek.

A dél-afrikai idegenforgalmi minisztérium és a Mandela Alapítvány által kifejlesztett alkalmazás írott és hangos kommentárokkal, fotókkal és folyamatosan frissülő hasznos információkkal látja el felhasználóját a felkeresett emlékhelyekről. Az IOS- és Android-alapú készülékekre letölthető applikáció egyelőre csak angolul érhető el, de tervezik kiadását francia, német, olasz, holland, portugál, kínai, afrikaans (búr), zulu és xhosza nyelven is.

Nelson Mandela 1963-tól 1990-ig sínylődött a fajüldöző rezsim börtöneiben, 1994 és 1999 között az ország első fekete bőrű elnöke volt.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Megjött a hét egyik legfontosabb adata, Donald Trump bejelentésére vérengzés alakult ki a tőzsdéken

Tegnap megindult a profitrealizálás a technológiai cégeknél a Wall Streeten, ami végül felemás záráshoz vezetett, és Ázsiában is az eladók voltak ma fölényben. Európában szintén egyre rosszabb a hangulat, ez alól a magyar tőzsde sem kivétel, itthon a Mol vezeti az esést. Tovább rontotta a hangulatot, hogy Donald Trump jelezte: túl régóta húzódnak az Iránnal folytatott tárgyalások, és további lépéseket helyezett kilátásba az elnök. Javította viszont a képet, hogy a legfrissebb adatok alapján, meglepetésre a maginfláció csak kismértékben emelkedett Amerikában, ami ad némi mozgásteret a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×