Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
331.41
bux:
119689.3
2026. január 14. szerda Bódog

Már láthatja a közönség az új debreceni oroszlánokat

Először láthatták az érdeklődők a debreceni állatkert új oroszlánjait : Sachin, Lótusz és Szimba több mint egyhetes karantén után pénteken mutatta meg magát, miután gondozóik kiengedték őket a külső kifutóba.

Sándor István, az állatkert gyűjteményvezetője elmondta: a három harcias, süldő ázsiai oroszlán 2013-ban Budapesten született, ahol már gondot okozott az elhelyezésük.

A debreceni állatkertbe azt követően kerülhettek, hogy decemberben elpusztult Elza, a 20 éves nőstényoroszlán, a másik oroszlán pedig visszakerült a tulajdonosához - tette hozzá a gyűjteményvezető.

A három, úgynevezett agglegénycsoportot alkotó oroszlán ideiglenes lesz együtt Debrecenben: kettőnek végleges elhelyezést keresnek, a harmadik mellé pedig 3-5 éven belül nőstény oroszlán érkezik - tette hozzá.

Az oroszlánok egyébként a napsütés ellenére hűvösnek találták az időt: egyikőjük ki se bújt a meleg oroszlánházból, a két kimerészkedő oroszlán közül az egyik pedig rendre vissza-visszatért a meleg falak közé.

Az oroszlánok mellett pénteken birtokukba vehették új szabadtéri körletüket a kapucinus majmok és a gyűrűsfarkú makik, más néven katták is. Utóbbiak közé az úgynevezett Katta-sétányon a látogatók is bemehetnek szombattól, és akár tenyerükből etethetik a játékos makikat.

Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×