Fehérvári Marietta elmondta, a balesetben a motor vezetője a helyszínen életét vesztette, utasát a mentők kórházba vitték.
A rendőrség a balesettel érintett útszakaszt lezárta, a forgalmat a 471-es számú főút felé terelik.
Fehérvári Marietta elmondta, a balesetben a motor vezetője a helyszínen életét vesztette, utasát a mentők kórházba vitték.
A rendőrség a balesettel érintett útszakaszt lezárta, a forgalmat a 471-es számú főút felé terelik.
A világon több olyan hálózat működik, amelyek szinte láthatatlanul szolgálják az emberiséget. A létezésüket teljesen természetesnek vesszük, miközben nem feltétlenül tudjuk, hogy milyen óriási infrastuktúra működteti ezeket a háttérben. A műholdas navigáció a hidegháborús nukleáris elrettentésből nőtt ki, mára azonban a modern civilizáció egyik legfontosabb alapinfrastruktúrájává vált. Négy globális rendszer létezik – az amerikai GPS, az orosz GLONASS, az európai Galileo és a kínai BeiDou –, amelyek mind állami finanszírozásban működnek, alapszolgáltatásuk ingyenes közjószág. Az ezekre épülő iparágak piaca 2023-ban mintegy 260 milliárd eurót tett ki, és 2033-ra akár 580 milliárd euróra nőhet. A rendszerek jelentősége messze túlmutat a navigáción: a logisztikától a precíziós mezőgazdaságon át a pénzügyi időszinkronizációig a gazdaság szinte minden szegmensét átszövik.
Augusztus 25-én éjjel a bankkártyás rendszerek, augusztus 30-án pedig a megtakarításokat segítő Persely funkció nem lesz elérhető.
Hundreds of homes and public buildings have been severely damaged with at least 51 people killed.