Infostart.hu
eur:
355.91
usd:
312.28
bux:
140665.73
2026. július 1. szerda Annamária, Tihamér

Nem jó hír a DNS-vizsgálat eredménye a volt IMF-vezérnek

A DNS-vizsgálatok igazolták, hogy Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetőjének a spermáját találták meg annak a szobalánynak a ruháján, akit a francia politikus állítólag megerőszakolt.

A New York-i rendőrség állítólag vasárnap eljuttatta el a DNS-tesztek eredményét a francia hatóságoknak - írja az Atlantico.fr francia hírportál, amely szerint valamikor hétfőn ismertetik hivatalosan az újabb terhelő bizonyítékot.

Ez felboríthatja Strauss-Kahn ügyvédeinek a vád gyengeségeire építő stratégiáját is. Az eredeti elképzelés szerint, a szexbotrányok esetében bevett módszerrel, a feltételezett áldozat szavahihetőségét szeretnék kikezdeni.

"A legkisebb hazugsága is ellene fordítható" - mondta a DSK-ként is gyakran emlegetett politikus egyik védőügyvédje. Kiderülhet például, hogy a guineai születésű 32 éves szobalány hazudott azért, hogy politikai menekült státuszt kapjon az Egyesült Államokban - folytatta az ügyvéd. A DSK által felbérelt magánnyomozók még a nő afrikai hazájába elutaznak, hogy ott a múltjában kutakodva esetleg terhelő bizonyítékokat találjanak.

A védelem másik pillérét a DSK és ügyvédei között zajló "nagyon őszinte" beszélgetések fogják adni. Az amerikai eljárásrend miatt "elsőrendűen fontos, sokkal inkább mint Franciaországban, hogy a védelem pontosan tudja, mit követett el a kliens. Az ügyvédek nem tapogatózhatnak a sötétben" - fejtette ki a Le Figaro című francia lapnak egy Amerikában és Franciaországban is praktizáló ügyvéd.

Tagadja bűnösséget Strauss-Kahn

"A lehető legerőteljesebben" tagadta a vele szemben felhozott vádakat volt beosztottjainak elküldött e-mailjében Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) múlt héten lemondott vezérigazgatója.

A címzettek köréből kiszivárogott üzenetet hétfőn ismertette több média, köztük a CNN amerikai hírtelevízió.

Az e-mailben, amelyet John Lipsky, az IMF ügyvezető vezérigazgatója küldött szét az alkalmazottaknak, Strauss-Kahn úgy fogalmazott: nem tudta "elfogadni, hogy a valutaalapnak - és önöknek, drága kollégáim - bármilyen módon osztozniuk kellene személyes rémálmomban. Ezért mennem kell."

Strauss-Kahnt május 14-én vették őrizetbe, majd tartóztatták le és vádolták meg szexuális bűncselekmény elkövetésével, nemi erőszak kísérletével és törvénytelen fogva tartással.

Címlapról ajánljuk
Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Velkey György János az Arénában: esténként egyszer csak megtelnek a kórházak

Annyira extrém a hőség, hogy a felforrósodott beton miatt a Bethesda Kórházba égési sérüléssel is kerülnek be gyerekek, ezt az intézmény főigazgatója, Velkey György János csecsemő- és gyermekgyógyász mondta az InfoRádió Aréna című műsorában.

Megnyílt az NHL ajtaja, de még hosszú út vár Szongoth Dománra

A Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója szerint Szongoth Domán amolyan „svájci bicska”, aki képes gólokat lőni és eldönti egy mérkőzés sorsát, de korongokat blokkolni és megnehezíteni az ellenfél csatárainak a dolgát is. Szerinte az NHL-es Buffalo által draftolt 18 éves játékos érti a játékot, megvan a fizikuma is, és ő lehetne az első magyar játékos, aki pályára is lép az észak-amerikai profi jégkorongligában.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Elsöprő offenzívát fontolgat Moszkva, váratlant lépett a Kreml – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka szerint Moszkva több forgatókönyvet is mérlegel egy északi offenzívára: noha lehetséges egy fehérorosz területről indított offenzíva is Kijev ellen, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Oroszország a Brjanszki területről indíthat támadást Ukrajna Csernyihiv régiója ellen. "Ez egy reális forgatókönyv, és természetesen felkészülünk rá" - mondta Szirszkij. Közben a Kreml váratlanul lezárt több vasúti határátkelőt Finnország, Észtország és Lettország felé, amiről a szomszédos országokat is értesítette. A lépést nem indokolták. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×