eur:
394.02
usd:
365.65
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Bemutatták a világ első arabul beszélő robotját

"Béke legyen veletek, isten kegyelme és áldása" - köszöntötte klasszikus irodalmi arab nyelven a körülötte összegyűlőket Íbn Színá, az El Ain Egyetem által kifejlesztett robot saját bemutatásán Abu Dzabiban.

"Ez a világ első arabul beszélő robotja" - lelkendezett a szerkezetről Nikolaosz Mavridisz görög számítógéptudós, a robotot kifejlesztő kutatócsoport vezetője.

A robot nevét Íbn Színáról, a tizedik században élt, nyugaton Avicennaként ismert perzsa származású fizikus-filozófus-tudósról kapta, akit a középkori muszlim gondolkodás egyik legnagyobb alakjaként tartanak számon. Hosszú, ősz szakállával, fehér turbánjával és arannyal kirakott köpenyével a szerkezet emlékeztet is névadójára.

A robot lát, felismeri az arcokat és a tárgyakat, képes párbeszédeket folytatni, megérti a kérdéseket és válaszol rájuk. Tizenkét arab és nemzetközi tudós és egyetemista egy éven keresztül dolgozott ezért a sikerért.

Mavridisz elmondta: egy vállalkozás már bejelentette érdeklődését a gép iránt. A technológia kifejlesztéséhez szükséges pénzt (135 ezer eurót) Abu Dzabi emírjétől kapták.

A robot számos dolgot képes önállóan elvégezni: válaszokat ad a kérdésekre, összekapcsolódik az internettel, információkat keres. Mavridisz szerint egy napon hotelrecepción vagy bevásárlóközpontban is dolgozhat az Egyesült Arab Emírségekben. A tudós hozzátette: ha egy ötfős csoport ráállna a feladatra, fél év alatt eljuthatnának odáig, hogy bevethetnék a robotot egy bevásárlóközpontban vagy hotelportán. Íbn Színá eddig egy teljes napot dolgozott végig az el-ain-i bevásárlóközpontban.

Az Information Data Corporation (IDC) piacmegfigyelő az Emírségeket fejlődő piacként kezeli. Becsléseik szerint az információs technológiai befektetések az országban 2008 és 2013 között 12,4 százalékkal 1,83 milliárd dollárra emelkedhetnek.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×