eur:
394.59
usd:
365.01
bux:
65480.96
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Egymillió dollárba került Jacko temetése

"Királyhoz méltó" volt Michael Jackson temetése: a zártkörű és szigorúan biztonsági intézkedések mellett megtartott ceremónia közel egymillió dollárba került.

Bírósági iratokból kiderült, hogy a temetést sebtében rendezték meg, az énekes anyja és ügyvédei ugyanis csak három nappal a szeptember 3-i ceremónia előtt nyújtották be a költségek kifizetéséről szóló papírokat, amelyek nélkül a glendale-i rendőrség közlése szerint nem kerülhetett volna sor a temetésre. A hagyaték kezelői végül elfogadták az egymillió dolláros költségvetést.

A Los Angeles Times című lap értesülése szerint az énekes ruhája 35 ezer dollárba került, a virágokért 16 ezret fizettek az örökösök. A biztonsági szolgálat 175 ezer dolláros számlát nyújtott be. Az énekes felravatalozása a díszes mauzóleumban és az ehhez szükséges kellékek 600 ezer dollárt emésztettek fel.

Az iratok szerint a ceremónia részleteit Randy és Janet Jackson, a popsztár testvérei dolgozták ki. A temetésre szánt költségekből a családtagok ruháira is futotta.

A hagyaték kezelőit képviselő jogász kijelentette, hogy kevésbé drága temetést is lehetett volna szervezni, de mivel Michael Jacksonról volt szó, a temetésnek nagyságához méltónak kellett lennie.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×