Infostart.hu
eur:
363.08
usd:
314.25
bux:
150209.45
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Alsónadrágban prédikált és orgiákat szervezett a szektavezér

Háromnapos hajtóvadászat után letartóztatták egy indonéz szektavezért, aki alsónadrágban szokott prédikálni, és követőit orgiák szervezésére és azokon való részvételre buzdította.

Agus Imam Solihint, a mintegy negyven felnőtt tagot számláló Satria Piningit Weteng Buwono szekta vezetőjét szeméremsértésen túl vallásgyalázással és nem szándékos emberöléssel is vádolják.

A dél-jakartai rendőrség vezetője elmondta, hogy Agus szerdán önként feladta magát, mert nem akart tovább bujkálva élni. A gyanúsított megtagadta, hogy az általa vezetett szektáról és összejöveteleikről ügyvéd jelenléte nélkül beszéljen.

Agust egy szektatag jelentette fel, miután egyik társuk meghalt, mert nem kapott orvosi kezelést. A kórházba szállítást a szekta vezetője nem engedélyezte, mert, mint mondta, csak neki van hatalma meggyógyítani a beteget.

Indonéz internetes hírportálok szerint a guru csoportos szexre kötelezte híveit, akiket eközben megfigyelt, illetve maga is közösült legalább egy nővel annak férje és a többi csoporttag szeme láttára.

Híveit megtanította a Káma-szútrából származó szexuális játékokra, hogy majd a túlvilágon azokat gyakorolhassák. "Úgy engedelmeskedtünk neki, mintha hipnotizálva lettünk volna" - mondta a szekta egyik tagja.

Címlapról ajánljuk
Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Friedrich Merz vesztét okozhatják a személycseréi – szakértő

Bauer Bence szerint a német kancellár saját pozíciója erősítése végett vágott bele személycserék sorába maga körül, de ebbe nem vont be túl sok mindenkit, ami a vesztét okozhatja ősszel, amikor három tartományi választási választás döntő üzenet lehet a pártok közötti erőviszonyokról. Íme a lehetséges forgatókönyvek.

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők időkorlátja és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×