Infostart.hu
eur:
363.49
usd:
315.34
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Eltűnt Axl Rose?

Bár nemrég jelent meg a Guns N' Roses 15 éve várt lemeze, a zenekar egykori énekesét nem érdekli az album promóciója - legalábbis ezt állítják a lemezkiadó vezetői, akiknek fogalmuk sincs, merre lehet és mit csinálhat Axl Rose.

Axl Rose alaposan felbosszantotta a Geffen lemezkiadó cég vezetőit azzal, hogy teljesen eltűnt, és nem vesz részt a Guns N' Roses legújabb albumának reklámkampányában.

"Többen is próbálják felvenni vele a kapcsolatot, de Axl már két hónapja teljesen eltűnt. Ez elég kiábrándító, mert az albumnak sokkal jobb esélye lenne arra, hogy meghódítsa a slágerlistákat, ha ő is elődugná a képét" - nyilatkozta egy forrás a brit The Sun bulvárlapnak.

Hozzátette: azt hihetnénk, hogy miután ennyi évet eltöltöttek egy album elkészítésével, néhány hetet már igazán rá tud szánni a promócióra. "Mindenki tudja, hogy Axl egy maga útját járó zseni, és nem csinál olyat, amihez nincs kedve" - vélekedett a lemezkiadó cég egyik embere.

A Chinese Democracy 15 évvel az utolsó Guns N' Roses album után jelent meg néhány hete. Eddig csak két országban, Brazíliában és Finnországban érte el a slágerlisták csúcsát.

Pletykák szerint egyébként Axl eltűnésének oka az, hogy titkos tárgyalásokat folytat visszatéréséről a zenekarral.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×