Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Eladóból lett szupersztár

Hatszor választották a világ legszebb emberei közé, de nem csak külseje, tehetsége miatt is méltán számít Hollywood legnagyobb csillagai közé Michelle Pfeiffer, aki április 29-én lesz ötven éves.

Dekoratív külsejével már tizenévesként kitűnt, középiskolásként két szépségversenyt nyert. Kacérkodott az újságírással, volt eladó egy ruhaboltban, de végül a színészetet választotta hivatásául. Reklámokat vállalt és modellkedés után tévésorozatok következtek, majd az Ismét szerelem című, méltán elfeledett vígjátékban mutatkozhatott be a filmvásznon. Ezután még hosszú és kemény utat kellett bejárnia, amíg már nem szépségéért, hanem tehetségéért méltányolták.

A kiugrást 1983-ban Brian De Palma A sebhelyesarcú című filmje hozta meg, ezután az Eastwicki boszorkányokban - ötgyerekes özvegy családanyaként - boszorkánykodott barátnőivel az ördögi Jack Nicholsonnal szemben. Egyik legemlékezetesebb alakítását a Veszedelmes viszonyokban nyújtotta a cselszövő nőcsábász Valmont gróf tragikus áldozataként. Alakításáért 1988-ban először jelölték Oscar-díjra a legjobb mellékszereplő kategóriában.

A következő évben ismét a jelöltek között volt, az Azok a csodálatos Baker fiúk című romantikus drámában a bárzongorista Bridges testvérpár oldalán, mutatós énekesnőként búgott a mikrofonba (saját hangján). Énekesi szenvedélyének hódolhatott a Grease 2-ben, az Egyiptom hercege című rajzfilmben és a Hajlakkban, s két zenei klippben is feltűnt. 1989-1994 között minden évben Golden Globe-díjra jelölték, a díjat a Baker-fiúkért kapta meg.

Michelle Pfeiffer 1981-ben férjhez ment Peter Horton nevű kollégájához, akitől karrierje csúcsán, 1988-ban vált el. 1993-ban egy kislányt adoptált, és még abban az évben újra házasságot kötött, ezúttal David Kelly producerrel, akitől kisfia született.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Ursula von der Leyen csodafegyverének szánták, de könnyen egy mindent elnyelő pénztemetővé válhat

Az Európai Bizottság még nyáron mutatta be a strukturális átalakítással megtervezett 2028–2034 közötti uniós forráselosztást szabályozó költségvetési javaslatát. A többéves pénzügyi keretet (MFF) elsősorban eddig a közös agrárpolitika és a kohéziós pénzek átcsomagolása miatt kritizálták, azonban most körbejárták az EU lemaradását megoldani igyekvő új Versenyképességi Alap rendszerét is, és az Európai Számvevőszék szerint több hiányosság is felmerült. Bár ezek az aggályok érthetők egy felülvizsgáló szerv szemszögéből, a reálpolitika szempontjából nem csoda, hogy az EB egyre több „rugalmasságot” hagy tervezeteiben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×